2015. május 9.

#45. Kritika ~ Karla történetei

Sziasztok!
Újabb kritikával érkeztem nektek! Remélem örömötöket lelitek majd az olvasásában!
Az írónak ezt mondanám: Nem állt szándékomban megbántani, minden leírt szavammal segíteni szerettem volna neki! Örülnék neki, ha megfogadnád.
Jó olvasást!

http://karlatortenetei.blogspot.hu/


Író: Catty Cavan
 Kinézet 
 Fejléc:
Ránézek és egyetlen egy szó jut róla eszembe; üres. A kép jobb alsó sarkában egy vidámparkról van kép. Felette furcsa távoli fényekre hasonlító pontok, mellette egy lány feje nyaktól felfelé, a mellett pedig a felirat. Ez nagyon háttérnek! Elismerem, én az egyszerűség híve vagyok, de ez már túl egyszerű. Körülbelül annyi, hogy egy barna, már – már vörös alapra rá van rakva három kép és egy felirat, az alja pedig tépett. Ez tíz perces munka! Azt nem mondhatom rá, hogy igénytelen, mert nem az, inkább azt mondanám rá, hogy félkész munka. A háttérbe tegyél be még néhány történettel kapcsolatos képet, szépen mosd össze és kész egy szép fejléc alap.
 A szereplő szép és jó választás volt, nagyon tetszik! Viszont, ha jobban megnézem, a feje felett felfedezni vélek egy szürke, halvány kalapot. Egy ideig elgondolkodtam rajta, hogy direkt tetted ezen oda, vagy véletlen, de mindinkább néztem annál jobban az járt a fejemben, hogy ha direkt hagytad ott, ha nem, akkor is nagyon csúnya így. Szóval azt onnan tüntesd el, mert nagyon nem illik a karakterhez és a fejléchez.
Na és a felirat, hát attól majdnem agyvérzést kaptam! Komolyan gondoltad te azt? Ránézel, mi jut eszedbe először róla? Nekem az, hogy milyen állati ronda! A szövegek alatt azok az aláhúzások teljesen feleslegesek, ráadásul is a „Karla” felett is van egy görbe vonal. Az ékezet akar lenni, vagy mi? Na, mindegy a lényeg, hogy tüntesd el a vonalakat, mert nagyon rondák! A betűtípus szörnyű választás volt! Én nem vagyok otthon annyira abban, hogy milyen betűtípusok jók fejlécre, de ez biztos nem az! A betűtípus színe az egyetlen jó a címben.
Összességében: Jobban járnál, ha rendelnél egy fejlécet, mert több munka a kijavítása, mint a rendelés megírása és elküldése, szóval ezt javaslom neked.
5/2

 Design: 
A háttér színe nagyon szép és illik a fejléchez. Viszont a modulsáv túl közel van a laphoz, amin a szöveg van, de ez nem olyan nagy hiba. De az már nagy hiba, hogy a lap mérete kicsi, viszont a sablon túl nagy, mivel a modulsáv mellett még legalább egy centimétert nyúlik ki oldalra, ami nagyon szúrja a szemem és szerintem nem vagyok egyedül! Na és az kurzor, hát az külön agyvérzés volt a számomra! Miért nem lehet normálisan hagyni, ahogy volt? Drágám, így sem szebb, sőt! Még sokkal csúnyább!
 Összességében: A háttér színén kívül, minden orbitálisan ronda! Szóval, ha rendelsz fejlécet, akkor kérj hozzá design átalakítást is, hogy nézzen ki valahogy a blogod!
5/1

Modulok:
Eddig még teljesen nyugodtam vizsgálgattam a blogodat, de most sikerült kiakadnom a modulsávon. Az első modul a „történetről” címet viseli. Én nem ezt választottam volna címnek, hanem azt, hogy „fülszöveg”, mivel az szebb megfogalmazás és magába foglalja, hogy a történetről beszélsz. Az elhelyezésével nincs bajom, mert a fülszövegnek mindig felül kell elhelyezkednie. Ezt jól jegyezd meg!
 A következő modul a menü. Ennek az elhelyezésével sincsen bajom. Mindenki másként vélekedik arról, mikor jó egy blog modulsávjának elrendezése, de én mindig úgy szeretem, ha a fülszöveg után a menü jön, ezért örülök, hogy nálad ezt látom! Ha rákattintok, a menüpontokra szépen megnyílnak, viszont ha ráviszem a kurzort, akkor baloldalra elhúzódik, és fekete hátteret kap, viszont jobb oldalt ott marad, a legalább egy centiméteres vöröses-barna csík marad, ami nagyon csúnya! Nem tudom, hogy a kód nem jó e vagy alapból ilyen, de ha alapból ilyen, akkor ajánlom, hogy cseréld ki, mert ez így nagyon csúnya! Ahogy a menüpontok címét nézegetem, látok fölösleges dolgokat és hiányos dolgokat. Példának okáért; mi az a menüpont, hogy „rólam” és hogy „képek”? A rólam című menüpontot a profilhoz kell írni, pontosabban a bemutatkozáshoz. Ez a menüben nem kell. A képeket pedig azért nem értem, hogy miért oda tetted, mivel a képeknek a fejezetben van a helyük nem pedig egy menüpontba. Elismerem, a fejezetekben azok a képek vannak, amik a menüpontban is, viszont ennek mi értelme? Aki elolvassa, látja a képeket és a menüpontban másra vár, nem pedig arra, hogy ugyan azok mosolyognak vissza rá! Ez is teljesen felesleges!
 A következő modul a blogarchívum. Drága virágszálam! Ha megnyitsz egy blogot, az előbb említett modult megnézed, hogy hol van, akkor biztos, hogy nem ott, ahová te tetted! Elmondom neked, hogy hol van; a modulsáv legalján a cserék fölött! Persze vannak kivételek, de ebbe ne menjünk bele! A blogarchívumhoz nincs más hozzáfűznivalóm.
A következő modul a rendszeres olvasók. Nincs mit hozzáfűznöm.
A soron következő egy kérdőív (?). Mikor megláttam, hogy a kérdés az, hogy „Milyen osztályzatot kap a blog részedről?” A határon táncoltam, hogy megnyomja az egyest, de tényleg. De mivel a történetet még nem olvastam el, ezért nem nyomtam rá. Igazából én ilyet nem tennék ki az én blogomra, viszont nem mondom, hogy nem hasznos dolog, de ha erre te nagyon kíváncsi vagy, akkor feljebb kellene tenned, mert feljebb lehet, többen szavaznának, mint itt, ahol van. Javaslom, hogy tedd ezt a modult a menü alá.
A következő a profilod, amihez nem tudok, mit hozzáfűzni.
 A következő a kattintások. Na, itt telt be az a bizonyos pohár. Ennek nagyon nem ott van a helye, ahová tetted! A kattintások általában a rendszeres olvasók alá szokták tenni, szóval te is tedd oda, sokkal jobb lesz.
Az utolsó modul a „blablabla” nevet viseli. MI A FENE? A tartalmát elolvasva az információk nevet kellene viselnie nem azt, ami jelenleg van neki. Sürgősen nevezd át, mert ez igénytelen így! Ráadásul nem is jó helyen van mivel az információkat, vagy menüpontba teszik, vagy pedig feljebb a kattintások fölé.
Kérdem én, hol a jó büdös francban van a chat és a csere c. menüpont? Drágaság, egy blog manapság NEM LÉTEZIK ILYEN NÉLKÜL, szóval sürgősen szerezd be őket!
Összességében: Agyvérzést kaptam a modulsávodtól! Mint már feljebb is említettem; kérj teljes design átalakítást, hidd el nagyon ráfér a blogra.
5/1
Történet
Fülszöveg:
Őszintén, így elolvasva engem nem csigázott fel. Nem volt benne semmi olyan, ami miatt azt éreztem volna, hogy: Igen, ez az a blog, ami nekem való! Vagy, hogy: Ezt szívesen elolvasnám! A megfogalmazását választékosabban kellett volna megoldani, nem – nem azt mondom, hogy át kell esni a ló túloldalára, hogy túlfogalmazunk. Itt a fülszövegnél kell megtalálni a fogalmazásba azt az arany középutat, ami felkelti az olvasó érdeklődését, de nem untatja, miközben olvassa. Például ezt te írtad:
 Karla Sherwood egy átlagos őszi szüneti kirándulásra készült a családjával, mikor ellátogattak egy egyszerű, régi vidámparkba, ami egy kisebb falucska mellett van. 
 Én így írtam volna:
 Karla Sherwood és családja egy átlagos kirándulást szervezett az őszi szünetre, amelyben útba ejtettek egy régi vidámparkot, ami egy kisebb falucska mellett van. 
Remélem érhető voltam!
 Összességében: Nem rossz a fülszöveged, de egy kicsit, ha átfogalmaznád, sokkal jobban felkeltené az emberek érdeklődését!
5/3 
 A történet ötlete:
Hát igen az ötlet. Roppant egyedi, a blogger világban én még ilyen történettel nem is találkoztam, ami ilyen „horror a vidámparkban” témát dolgoz fel. Bár lehet, hogy az ötlet valami film alapján íródik, nem tudom, mivel én a horrorokat nem igazán kedvelem ezért, ha van, hasonló film arról én nem tudok. Szerintem ezt a blogot az ötlet teszi igazán egyedivé!
 Összességében: Egyedi és ötletes blog. Nem találkoztam még ilyennel, tehát lehet neki jövője!
 5/5
Prológus, avagy bevezető:
Nem is tudom, hogy fogalmazzak. Az ölet nagyon jó, ezt aláírom, de a megvalósítás valami tragédia legalábbis ennél a résznél! Igazából az elején, mikor azt írtad, hogy nyilvános helyen ordítoznak a szülei, az számomra egy kicsit szürreális. Az én szüleim például sosem ordítoznak egy reptéren, sem nagyobb „közönség” előtt, feltételezem a te szüleid sem ilyenek, mert tudják azokat a viselkedési normákat, amik alapok egy ember életében, mint például, hogy nyíltan nem osztjuk meg másokkal a problémáinkat.
De, hogy őszinte legyek nem is ez a legnagyobb bajom. Inkább az, hogy ez a kezdés valahogy nagyon nem passzol ide. Oké, néhány információt megtudtunk a gyerekes főszereplőnkről és a családjáról, de ez úgy vélem, hogy nagyon nem így kellett volna kezdeni. Szerintem, ha beleírtál volna egy régi történetet, ami ott történt sokkal jobb kezdet lett volna, mint ez a valami, amiről igazán nem is tudok mit írni.
 Összességében: Ez nem egy idevaló kezdés! Csak annyit tudtunk meg, hogy a szereplő egy gyerekes tizenöt éves lány!
5/1
Első fejezet:
A hossza nekem pont megfelelő, nem olyan hosszú, hogy végig unja rajta a fejem, de nem is rövid. Ezt jól eltaláltad. Viszont unalmas. Unalmasak volt elolvasni, semmi izgalmat nem leltem a fogalmazásodban, de erre még kitérek. Aránylag jól megoldottad a vidámparkos jelenetet, és a találkozást a bérlővel, de még is azt kell mondanom, hogy nem tetszik. Azt vártam, mikor ér már véget a rész, mert nem volt benne semmi, ami lekössön.
 5/1
Helyesírás/Fogalmazás:
Hát először is a fogalmazás. Unalmas. Az ember azt várja, mikor ér véget a rész, amit írtál. Nem viszel bele izgalmat. Kevés leírást tettél bele. Pedig itt nagyon jól le lehet írni a dolgokat. Ajánlom, hogy képzeld magad a főszereplőd testébe és lelki szemeid előtt lásd azt a tájat, ahol van és írd le minden egyes apró részletét, aztán az ott lévő szereplőket és róluk a külsőről alkotott véleményét. Ha az érzelmei leírásáról van szó, akkor is a saját érzelmeidet próbáld belevinni és sokkal jobban át tudod adni az olvasónak is.
 A helyesírásodnál is véltem felfedezni hibát. Van, amit egybe írtál, amit külön kellett volna és fordítva is előfordult. Ráadásul rövidítéseket is használtál igazán előszeretettel, ami nem jó. Mivel ez egy komoly dolog és nem a barátaiddal való hülyéskedés, ezért nem rövidítünk, hanem mindent rendesen kiírunk!
Összességében: Olvass sokat és figyeld meg, hogy hogyan írnak írók/írónők. A helyesírásra a Word nevű szövegszerkesztő programot ajánlom.
 5/1

 Remélem nem bántottalak meg semmivel, nem állt szándékomban. További jó blogolást! Bells Booth

5 megjegyzés:

  1. Nem tudom, hogy mennyire olvastad el a blogot, de a kalapról van benne szó!
    A betűtípus a fejlécen pedig a saját kézírása .:)

    VálaszTörlés
  2. Köszi a kritikát. A fejlécnél a cikkcakkos végét mindenképp kijavítom, és a bevezetőt is, amit nem szántam prológusnak. A helyesírásnál pedig Wordbe írok, szóval nem igazán értem. Mindegy. Köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Catty!
      Szívesen megírtam! Örülök, hogy megfogadod a tanácsaimat. További jó blogolást!

      Törlés
  3. Drága Leana!
    Olvastam a történetet, de a véleményem így is az marad. Vagy tüntesse el, vagy javítsa ki!
    Ha a saját kézírása, ha nem ronda.

    VálaszTörlés
  4. Szia! :)

    Én csak azért írok ide, mivel én is "kritikus" volnék, és egyáltalán nem tetszik a stílusod. Nem megnevelni jöttem senkit, de akkor is. Igaz, ez a véleményed, oké, ezt mindenki tiszteletben tartsa. DE! Ami sok, az sok! Nem elég, hogy direkt bántóan fogalmazod meg, de még az elején "remélem, nem sértő..." -.- Figyelj, reméled nem az? Akkor olvasd el, ha neked az lenne, akkor pedig írd át szebb szavakra, mert nekem meg ettől volt agyvérzésem...

    Köszi

    VálaszTörlés