Drága Olvasók!
Meghoztam az első kritikámat ezen a blogon. Remélem, megtetszik és többen is kértek majd tőlem. Az írót nem állt szándékomban megbántani, ezt itt is hangsúlyozom!
Kinézet:
Fejléc:
A drága szerkesztőtársam Adalia White munkáját dicséri ez az alkotás. Nagyon szép lett.
Háttér:
Ezt is a drága készítette. Passzol a fejléchez.
Modulok:
Ránézek a modulsávodra és mit látok, Történetről. Aztán jobban megnézem, és ott van bordóval, hogy A. Lejjebb görgettem és minden kezdőbetűnél azt látom, hogy bordóval van írva. És ráadásul a bejegyzések címei is ilyenek. Tudod mit csináltam? Konkrétan elkezdtem tépni a hajam. Nagyon utálom, ha nem látom normálisan a szót, mert jelen esetben az első betű el van sötétítve, és szerintem nem csak én vagyok így. Inkább égesse, ki a szemem olyan színnel legyen írva, de eltudjam olvasni normálisan.
Egyébként nálam jó pont egy blognál ha az első a modul a modulsávban a történetbe enged egy kis betekintést és nem pedig a feliratkozók modul, vagy valami más, aminek lejjebb is jó helye van.
Aztán következő modul a látogatók száma, vagy, ahogy el lett nevezve a „Lelkek száma”. Találó elnevezés, hiszen a történetben lesz fantázia világ.
A következő modulban információk vannak, közöl, amit olyan kóddal látott el Adalia, hogy lentről felfele menjen a szöveg. Ötletes. Ellenben arra felhívnám a figyelmet, hogy a „lopd” szót nem így kell írni: „lobd”. Ezt javaslom, hogy javítsd ki, mert szemet szúró és lehet, hogy valaki ebből ítél, és nem fogja pont emiatt elolvasni a történeted.
A következő modul egy idézet Madison Silvertől. Kérdem én, hogy tőled, vagy a főszereplő lánytól, mert kétértelmű és célszerű lenne feltüntetni, hogy kitől származik.
A következő menüd. Három menüpont van, amire ha rámegyek, szépen megnyílik. Ellenben alig lehet kiolvasni, hogy mire megy rá az ember. Ehhez inkább egy olyan illet volna, amitől kivilágosodik a szöveg háttere, vagy ami jobban kiemeli a szöveget, mert ezt gyakorlatilag alig lehet látni.
Aztán a történet trailerje van kirakva, amit nem kritizálok, mert nem értek nagyon hozzá, de aki akarja, megnézi és véleményezi.
A következő egy Információk c. menüpont. Feljebb is van egy információkat feltüntető modul, kérdem, én minek van még egy. Teljesen nyugodtan össze lehet vonni a kettőt, mert ez így teljesen felesleges.
Aztán jön a chat, ami szürke és bordó színeket kapta. A szöveget normálisan lehet látni, olvasni. Végignézve a blog modulsávján ez a legjobb, szerintem.
Aztán jön egy rendszeres olvasók modul, amin szerintem nincs mit részletezni, mindenki tudja milyen.
Utána jön a profilod, ami szerintem jó, hogy kint van, mert vannak olyan bloggerek/bloggerinák akik nem teszik ki, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy szégyellik saját magukat a világ elől. Örülök, hogy te nem ilyen vagy.
Végül pedig egy blogarchivum kapott még helyet a modulsávban, ami „A Múlt” nevet viseli. Őszintén meglepődtem, hogy nem blogarchivum néven lett kitéve, mert én még olyan blogot nem láttam, ahol a blogarchivum el lett volna nevezve.
Összességében van benne néhány hiba, de ha kijavítasz belőle párat, ha nem is az összeset, akkor máris jobban néz ki a modulsávod.
5/3
Történet:
A Történetről c. modult elolvasva az érdeklődésem felcsigázódott, mégpedig azért, mert én nagyon szeretem a fantázia történeteket. Nagy örömmel kezdtem el olvasni a történet, viszont csalódtam és nem kellemesen!
A prológust elolvasva már kétségbeestem. Hogy miért? Mert amelyik prológus így kezdődik, hogy „Minden annyira egyszerűnek tűnt. Teljesen átlagos volt az életem, felkeltem suliba jártam a barátaimmal és a családom is normális volt.” az már csak sablon lehet. Végigolvastam a prológust és a szemeim elkerekedtek és olyan mi van? Fejet vágtam. Az eleje teljesen sablon! Annyira egyhangú, hogy a lánnyal történik valami, jelen esetbe ki akarták rabolni, de nem volt pénze ezért letaszították a földre a sárba és belerúgtak. Aztán ki siet a segítségére? Hát persze, hogy Justin Bieber a másik főszereplőnk. Te el sem tudod képzelni, hogy milyen erőfeszítésbe került az, hogy tovább olvassam a történeted és ne zárjam be a francba. De a lényeg, hogy tovább olvastam.
Az első rész elolvasása után csak meredtem a képernyőre. Nagyjából a tartalom, ami lejött: A kiscsaj valami másik világba kerül, vagy csak álmodik, ki tudja ezt nem derült ki. Aztán felébred, és úgy érzi, valaki a fejében matat és el akarja venni az emlékeit. Közben Justin elvitte őt a családja házához, hogy az anyja kezelésbe vegye. Aztán kórházba akarták vinni, amit nem engedett. Végül Justin elvitte valahova, amiről azt mondta, hogy ott lakik onnan meg haza ment.
Te tényleg hazamernél vinni egy idegent, aki a sárban fekszik eszméletlenül. Ez komoly? Addig oké, hogy ott segítenél neki, de én biztos haza nem vinném. Ha el lop valamit, vagy gyilkos, akit helyben hagytak, vagy tudom is én… Lehet, hogy fantázia történet, de azért nem ártana figyelni arra, hogy azért az alap dolgok valósághűek legyenek. És a háromszori szemszögváltásról nem is beszéltem. UTÁLOM, ha egy részben hatvan hat milliószor szemszögöt váltanak. Értelmetlen lesz az egész rész. Addig oké, hogy egy részben a főszereplők szemszöge benne van. De az, hogy hatvanhat milliószor cserélgeted a szemszögöket az már irritáló.
Őszintén eddig voltam képes olvasni. Sajnálom, de az olyan szinten gáz, hogy nagyon.
A fogalmazásod és a szókincseddel nincsenek bajok. A választékos szóhasználatod öröm olvasni. De a szöveg tagolásod katasztrófa.
Összességében a történet ötlete nagyon jó, de ahogy leírod az már kevésbé. Ha figyelsz a tagolásra és még bővebben kiejted egy kicsit az eseményeket, akkor jó lesz. Ja, igen a mondatokat igyekezz úgy egymás mellé tenni, hogy legyen értelmük egymás után.
5/2
Sajnálom, ha megbántottalak, nem állt szándékomban. Ne hagyd abba a blogolást mert van érzéked hozzá, de figyeld meg az írók, hogyan vezetik a szálakat és hidd el jobb lesz!
További sok sikert és kitartást!
Bells Booth
Bells Booth
Szia!Semmi baj,kivancsi voltam a kritikara azert kertem hogy tudjak javitani. A dessinget teljes egeszeben munkatarsad csinalta en nem valltoztattam rajta.a voros kezdobetuket is o tette ilyenne.S nem is all szandekomban valtoztatni.Orultem volna ha tovabb olvasod, s igy hogy merlegeltem a helyzetet tenyleg hulyen jott ki az eslo fejezet ezert atszerkesztettem figyelve arra hogy a tobbi reszbe se zavarjon bele.Remelem azert meg elolvasod a tobbi reszet is s magadban eldontod hhogy szornyubb e az eslo fejezetnel.Koszonom a kritikat igyekezni fogok!! :)
VálaszTörlésDrága!
TörlésÉn az észrevételeimet és a tanácsaimat írtam le, a te döntésed, hogy változtatsz-e rajta. Igyekszem időt szakítani arra, hogy végig elolvassam. Szívesen írtam és még egyszer sok sikert a blogoláshoz.
Rengeteg puszi
Bells
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés