2015. október 9.

#67. Kritika ~ The secret of the forest

Nagyon, nagyon sajnálom a hosszú kihagyást, hónapok óta nem hoztam semmit! Sajnos minden összejött, eleve egy hosszú blogról volt szó, aztán eltörtem a lábam, majd tönkre ment a gép, majd a laptop is, majd a sulikezdés - végzős lévén igyekeznem kell. De nincs több kifogás, most már igyekszem belehúzni! 

Újabb kritikám, nagy örömömre, egy fantasy blogról (olyan kevés van, és olyan kevés jó).
A The secret of the forest kritikájával jövök, ami Vivienn J. blogja.


Fejléc: Először is: imádom a színét. Nem tudom, milyen szín, de szép. (Tengerkék?) Nagyon szép rajta a lány, láttam már pár blogban, bár nem ezt a képét. Általában nem szeretem, ha ennyire bele van mosva a háttérbe, de ez most annyira itt nem zavart. Láttam, hogy Leah érdeme a design, bár nem tudom, csak maga a design része, vagy a fejléc is. Az egyetlen dolog, ami zavar benne, az a hatalmas kéz a késsel. Nem tudom, hogy bizarr, vagy csak szimplán zavaró. Nem rossz, mert a háttérbe is szépen bele van mosva, az írás is olvasható. Nincs túl cifrázva, és ez illik is a blog kinézetéhez. Én azonban azt javaslom, ha időd és kedved tartja, cseréld le. Nem égetően fontos, de szerintem lehetne ennél jobb is. 

10/9

Design: Engem nagyon zavar az a hatalmas űr a bejegyzések és az oldalsáv között. Nem tudom miért, talán mert annyira széthúzza az egész oldalt. Ami tetszik, hogy a bejegyzéseknél lévő kis... fülek nincsenek egybe mosódva. (Az én dizim is hasonló, és ott valamiért egybe olvad, de itt szépen elkülönülnek egymástól.) A modulok sorrendje tökéletes, nincs is mit változtatni rajta, örülök, hogy végre valakinél nem kell legalulra tekernem, hogy elolvassam a fülszöveget. Nagyon tetszik, hogy a Történet elé tetted a könyvborítót. Bekukkantottam az egyes menüpontokba is. Ötletes volt a Legenda menüpont, az én érdeklődésemet felkeltette. Az első két sor mindig nagyon jól kijött a második kettő már kicsit nehézkesebb volt, de így is élveztem. A szereplők menüpontban a képek alá helyezett kis idézetek nagyon ötletesek voltak, ha eddig nem vártam volna annyira a blogot, ez megtette volna a hatását. 

10/10

Összhatás: Összességében nagyon kellemes kis kinézet fogad minket a blogon. A fejléc remekül passzol a designhoz, a szöveg nem retinaégető, nincs képekkel teletűzdelve, nincs zenelejátszó sem, ami csak úgy magától elindul. Amikor nekikezdtem a kritikának, akkor az első két fejezet háttere fehér volt, valamint a szöveg sem volt sorkizárt. Aztán ez javítva lett, sokkal szebb lett a kinézete a történetnek. Az egyetlen, ami továbbra is zavar, az az, hogy a szöveg nagyon egybeolvad, üthetnél több entert is a szövegbe, mert így néha eltévesztettem, melyik sorban járok. 

5/5

Alapötlet: Nos, akkor ugye ide tartozik a fülszöveg és a prológus. Mivel nincs prológus, így az első fejezet lesz az. A fülszöveget elolvasva azt kell mondanom, hogy rettentően kíváncsivá tett - mintha eddig nem lettem volna az. Ami miatt rögtön felcsillant a szemem: Írország. Imádom Írországot, szóval hatalmas plusz pont jár érte. Amikor végigolvastam azon agyaltam, hogy nagyon emlékeztet valamire. Aztán rájöttem: a Holdhercegnőre. Imádom azt a filmet, így újabb plusz pont. Az egész rejtélyes, izgalmas és figyelemfelkeltő.
Első fejezet...Hűha... Tömör. Rögtön belecsaptál a lecsóba. Nem lett volna az olyan nagy gond, épp ezt szeretem, de a tiéd rettentően az volt, Jó volt, mert megtudhattuk azt, amit már sejtettünk a fülszövegben. Nos, kiderült, hogy nem hasonlít a Holdhercegnőre, sokkal brutálisabb a dolog, de tetszik. Így örömmel vetettem bele magam a második fejezetbe.

5/5 +2

Megvalósítás: Hűha, egy évadot összefoglalni nem könnyű. Főleg mivel nagyon sok minden történik, de akkor én most megpróbálom. Lesznek benne jó és rossz pontok, igyekszem mindenre kitérni (remélem semmit sem felejtek el). Szóval az első öt fejezet szörnyen tömör volt. Már nem emlékszem pontosan, hogy melyik fejezetben jött rá Elena arra, hogy ő a Kiválasztott, de addig annyi sok legenda, rejtély, titkos alagút, veszély és még ki tudja mi tűnik fel, hogy csak kapkodtam a fejem. Itt kellett tartanom egy kis szünetet az olvasásban, hogy minden összeálljon a fejemben. Én a helyedben, ha kedvem és időm engedné. átírnám az első pár részt. Egyrészt a helyesírás miatt, másrészt pedig mert gyorsan pörögnek az események. Később a törtnések lelassulnak szép lassan folynak az események, megismerkedünk Miával, aki a lány legjobb barátnője lesz, Tipikus legjobb barátnő típus, mégis az volt furcsa a számomra, hogy nincs benne a szereplők közt. Azt hittem, később elveszik a tömegben, de végig Elenával maradt, így nem értettem a dolgot. Aztán lassan megjelennek a Donovan testvérek. Eleinte sok volt nekem a rengeteg név, de idővel megszoktam őket. Viszont nem igen voltak jellemezve a fiúk, nem tudtam őket megkülönböztetni. Mindegyikről annyit tudtam meg, hogy helyesek, szexik, cukik. Ami sosem árt egy történetnek, de keveselltem a szereplő leírásokat. És ez sajnos a későbbiekben sem javult, pár szóban letudtad őket. Nem mondom, hogy oldalakon keresztül írd le, de kicsit többet vártam. Ahogy haladtam a történetben feltűnt néhány furcsa dolog. Azt írtad, a mi lányunk tizenhét, a bátyja három évvel idősebb. Na, most akkor húsz évesen végzős? Nos, én is annyi voltam, de Angliában tudtommal hat évesen kezdik az iskolát. Gyors fejszámolás után - matekemelt, ez az - kijött, hogy mégha öt éves is a gimnázium - amiben nem vagyok biztos, hogy Angliában vagy Írországban van -, akkor is tizennégy évesen kezdik el a gimit, vagyis legkésőbb tizenkilenc évesen befejezik, de semmiképp sem kezdik el húsz évesen. Megkérném, hogy javítsd ki, de valószínűleg sok gonddal járna, mivel több, mint egy évad van így megírva. Úgyhogy nem kérem, de kérlek előbb nézz majd ezeknek utána - bár tudom, hogy ez a történet két éve íródott.
Haladjunk. Szépen lassan egyre több mindent tudunk meg, de ezáltal egyre több kérdés is merül fel a sztori közben. Nagyon érdekfeszítő történet, van, amire egyáltalán nem jöttem rá, míg ki nem derült a dolog, de sok mindenre lehetett tudni előre a választ. Nem gond, hiszen mint mondtam, régebben írtad, valószínűleg ma már másképp tennéd, de amikor például kérdéses volt, hogy ki a Kiválasztott vagy a Testőr, én már azonnal tudtam a választ.
Jó volt olvasni, hogy az idő haladtával egyre többet fejlődtél. (Ezt majd a szereplők, leírások és párbeszédeknél jobban kifejtem.) Jól látható volt a fejlődés nyoma, élvezet volt olvasni.
Próbálok nem össze-vissza haladni, de annyi mindent akarok írni, és hiába van előttem a jegyzetem, nem tudok mindent egyszerre leírni, így sajnálom, ha csapongok.
A történet szerint Elena rájön, hogy az igazi napló eltűnik, így keresni kezdi. Közben álmában egyre többször megjelenik neki Katherine, aki segít neki rátalálni a dolgokra. Imádom ezt a részt, ahogy megmagyaráztad, hogy miért nem segíthet közvetlenül a lánynak, és hogy miért olyan fontos, hogy épségben legyen álmában is. Tetszettek az álombéli jelenetek, kíváncsian vártam mikor lesz egy-egy újabb ilyen kis kaland. Ami viszont kiverte nálam a biztosítékot...
Ugye Elena többször is leoson a faházba - de minek? - és többször is majdnem lebukik. Egy alkalommal azonban a fiúk követik, mert rátalálnak a titkos folyosóra. Ezután Elena még épp el tud szökni, hogy nehogy lelepleződjön, de utána fogja magát és visszamegy, Miért? Majdnem lebukott, de ő visszamegy. Komolyan mondom, a csaj nem tud megülni a seggén. Jó, persze kellett, hogy előre haladjon a történet, de többször is majdnem lebukott, aztán meg ez. Én vártam volna még vele a helyében. Mindegy, végül túltettem magam rajta.
Később pedig Damien el is kapja a lány copfját, de nem ismeri fel. Itt is majdnem eldobtam a telefonom, Ha ennyire bejön neki a csaj, akkor hogy nem ismeri fel? Mégha suttog is. Kiakadtam. Persze később javítasz azzal, hogy azt mondja Damien, hogy megsejtette, hogy ő az, de akkor is.
Nem sokkal később pedig főszereplőnk találkozik Alexszel. Na, én az első pillanattól kezdve rühelltem, de olvastam a kommenteket, valaki nagyon Alex fan. Érdekes volt a beszélgetés, nekem személy szerint a hideg futkos a hátamtól a fiútól, de szerencsére nem sokat találkozunk vele. Amitől a fejemet az asztalba ütögettem, az az, amikor a lány folyton azt hajtogatta: mazochista perverz földönkívüli. Más nem jutott eszébe? Lányom, magyar vagy, annyi féle válogatott sértést lehetett volna a fiú fejéhez vágni.
De aztán persze elkezdődött az iskola és Elena elég gyorsan elég nagy hírnévre tett szert. Alex viszont... nem értem, mit volt úgy kiakadva mindenki, hogy szerelmet vallott. Na és? Hát istenem, így akarja megszerezni a csajt.
Ekkora ugye már jelen van Danny is, aki az egyik kedvenc szereplőm lett. Az ő karaktere nagyon tetszett, igazi nagybátyus volt. Amitől megint kiakadtam, hogy folyamatosan azt mondták: Tabu! Értem én, de ez kicsit álszent volt. Hiszen később hiába volt neki és Damiennek tabu a járás, mégis magasról tojtak rá. Meg Miának akkor is Max tetszett. Szóval kicsit túlzásnak találtam. Mia is nagyon meglepett, hogy mindössze tizennégy évesen lefeküdt a fiúval, nem ilyennek ismertem. Kicsit ledöbbentem. Erre az egész évad során nem derült fény, de tovább fogom olvasni, és akkor hátha kiderül.
Hűha, próbálom összeszedni a fejemben a dolgokat. Jött Katherine és a Testőr dolog. Kicsit meglepett, de végülis logikus volt, kell valaki a lány mellé, és rögtön tudtam, hogy az egyik Donovan fivér lesz. Ám a lány reagálása... Még hogy nem kell testőr... Azt hittem elejtem a telefonom. Általánosan véve szerettem Elenát, egész jó hősnő volt, de ilyenkor szívesen megfojtottam volna. Halálos veszélyben van, de neki nem kell testőr. Értem én, női függetlenség, de azért mindennek van egy határa.
Utána már nagyrészt arról szól a történet, hogy alakul Damien és Elena kapcsolata, hogy próbálják kideríteni, hol a napló és edzéseket tartanak. A vége egyszerre tetszett és kiborított, máris kifejtem, miért. Tetszett, mert végre nem volt annyira kiszámítható, mint az eleje. Nem tetszett, mert voltak benne olyan részek, amik elég gyengék lettek. Mintha csak gyorsan összedobtad volna. Mint a lány képességei (látás, hallás) vagy a fiúk apjának képessége. Főleg a szemüveg dolog volt furcsa.
Ami azonban végleg betette az ajtót, az az, hogy mindenki - vagyis a fiúk 90%-a - fel akarta csinálni a csajt. Ennyire jó nő? Hogy a középkorú férfiak is úgy lógatják a nyelvüket, mint a kiskutya? Két Donovan, Alex, Zach, James (ha jól emlékszem) és Jake. Itt kicsit megutáltam a főszereplőnket. Tudod, van az az eset, hogy amikor a lány túl tökéletes, akkor arra gondolsz, te miért nem vagy az. Ez volt velem is. Mindenki odáig van a lányért, és túl tökéletesnek állítottad be.
Ne haragudj, egyáltalán nem sértésnek szántam, hanem megfigyelésnek.
Összességében azt tudom mondani, hogy kezdésnek kiváló. Nagyon jó alapot ad egy későbbi folytatáshoz, az alapsztori eléggé izgalmas és figyelemfelkelő egy olyan fantasyba csomagolva, amit én személy szerint imádok.
Látszik rajta a kezdetlegesség, főként helyesírás terén, de ez könnyen javítható!

15/12

Fogalmazás: Azt kell mondjam, a fogalmazásoddal nem voltak egetrengető gondok. Általánosságban véve minden rendben volt, nem voltak furcsa mondatösszetételeid, és nagyjából a leírás-párbeszéd aránya is tetszett. Az egyetlen kifogásolható dolog volt - a fentebb említett - leíráshiány. Az egyszerű cselekvéseket teljesen jól leírtad, de én hiányoltam a szereplők és tájak részletes bemutatását. Így olyan élettelenek a szereplőid. Fantomszerűek. Valamint a párbeszédek között kevés leírást használsz. Sokszor csak annyit írsz, hogy: "- mondta xy." Mintha csak álltak volna egymással szemben, mint a szobrok és mondták a magukét. Megint azt kérem: részletezd! Ne félj megmutatni, mit csináltak a szereplőid. Ordibáltak? Hát írd, hogy mellé mutogatott, vagy ha szemmel ölni lehetne, már rég halott lennék. Bármit! Annyira jól írsz, használd bátrabban azokat a szavakat!

15/11 - ez főként a párbeszédek közti leíráshiány miatt van

Párbeszéd: Önmagában a párbeszédeiddel nincs gond. A szereplők korának és nemének megfelelőek voltak, bár a vége felé főhősünk igencsak csöpögős lett, de ezt most elnézzük. A helyesírással viszont vannak gondok. Tekintve, hogy beleolvastam az utolsó fejezetekbe, hogy még mindig hibásak-e, így tudom, szerencsére a pontokat elhagytad a gondolatjel előtt. (És csak akkor van pont, mikor utána nagy betűvel kezdődik a mondat, hatalmas pirospont). Ám sokszor látom, hogy nem teszel szóközt. Viszont az esetek felében kiteszed a gondolatjel elé és után is. Így most nem tudom elfelejtel szóközt ütni vagy néha ütsz, néha nem. Mivel mindig kell, így azt javaslom, ezeket nézd át. Nemcsak a második, de az első évad párbeszédeiit is írd át. Sokan - köztük én is - nagyon allergiásak a rosszul kitett pontokra, és egy-két óra alatt javítható az egész.

10/9 - megelőlegezem, hogy tudod, hogy szóköz kell, csak néha kimarad

Leírás: Nos, igen. Mint mondtam volt, a leírásaid könnyedek, nem zavarosak, ugyanakkor kevesek. Néhol viszont rengeteg. Mármint a cselekményleírás. Főleg az első néhány fejezetben, mikor az események gyorsan pörögnek, nem sok érzelemleírásod van. Ahogy halad a történet, ez egyre több és több lesz, de eleinte elég vérszegények. Beleolvastam az utolsó néhány fejezetbe, ahol már sokkal több volt az érzelem- és tájleírás, de ha valaki csak úgy nekikezd az elejének, akkor lehet nem jut el a végéig. Amint időd engedi, kérlek kicsit bővítsd ki ezeket, hogy teljes legyen az élmény.

10/8

Szereplők: Nem emelnék ki mindenkit, kicsit sokáig tartana, csak a két főszereplőt, a többieket pegid röviden jellemzem.
Elena: Általában szimpi csaj volt. Harcias, kíváncsi, bátor. Néha viszont adtam volna neki egy atyai pofont, hogy hahó, ébresztő. Többek között, mikor kijelentette, hogy neki nem kell testőr. Halálos veszélyben van, könyörgöm! Valamint, mikor Alexnek azt mutatja, hogy lehet valami közöttük, nem utasítja el azonnal a közeledését. Persze, helyes srác, vicces, de no. Ha tetszik valaki, nincs flört mással! Üss a kezére, hogy nincs nyúlkapiszka! Aztán persze az irracionális kíváncsisága a faházzal szemben. Hagyjuk lehűlni a kedélyeket, mielőtt visszamegyünk a kutyaszorítóba. Ezek kivételével szerettem, mégha nem is tudott megülni a seggén. Nagyon nehéz eltalálni a jó főszereplőt, de te nagyon jó úton haladsz afelé, hogy ez sikerüljön. Talán a második évadban sikerült is, ezt sajnos nem tudom, még nem volt alkalmam olvasni.
Damien: Cukifiú. Néha kicsit túl cuki, néha kicsit túl perverz - na, de kérem, pár hét után rögtön irány az ágy? - de összességében véve őt is szerettem. Mikor Elena folyton bajba került, tudtam, hogy azonnal rohan megmenteni, és hiába volt klisés, jól esett a pici szívemnek. Szerettem a játékos szócsatákat a lánnyal, néha hangosan felnevettem. Talán az egyetlen, ami nem jött be, az a folytonos nyali-fali. De elnézem, friss ez a kapcsolat, de kicsit néha igazán visszafoghatta volna magát. Mikor beleolvastam a második évadba, épp sikerült azt a részt kifognom, mikor... khmm... összezördülnek. Remélem azért midnen rendben lesz, kár lenne egy ilyen srácot elszalasztani.
Donovan fiúk: Szerettem őket, Nate-et eleinte imádtam, később a féltékenykedése miatt már kezdtem haragudni rá, de végülis nem lett ebből komoly baj... még. A kedvencem egyértelműen Max volt, imádom az ilyen karaktereket. Michael nem volt szimpi, kíváncsi vagyok, vele miként fog alakulni a dolog.
Mia: Szerettem, igazi legjobb barátnő volt, azonban a múltkában történt dolgok, enyhén szólva megleptek. Nem ilyennek néztem volna. Megértem a Maxszel való bizonytalanságot, de azért igazán a sarkára állhatott volna. Tökös csaj, maximum (MAXimum... micsoda humorzsák vagyok) visszautasítja. Nem robbant volna fela világ! De egyébként szerettem, hasonlított egy ismerősömre.
Alex: Azt hiszem mondanom sem kell, hogy nagyon unszimpatikus. Utálom az ilyen fiúkat, nagyon megkönnyebbültem, hogy Elena nem vele jött össze. De kell ilyen karakter is - sajnos - nélküle unalmas lenne a történet.
Danny: Max mellett a kedvencem. Elena és Danny kapcsolata mesébe illő, ilyenkor mindig elszomorodok, hogy nekem nincs bátyám. Nagyon jó karakter, kár, hogy ilyen keveset szerepelt.
Katherine: Erős nő, tetszett, hogy mindig Elena mellett állt. Próbálta őt minden támogatni, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy önös érdekek is vezérlik, bár ez eltörpül a múlt felderítése mellett.

10/9

Helyesírás: Oh, ennyi fejezet alatt a létező összes hibával találkoztam. Nem, nem kell megijedni, arra akarok kilyukadni, hogy nem gyűjtögettem ki a hibákat, mert ekkora terjedelem mellett felesleges volt. Főként a vesszőkkel álltál hadilábon, de voltak elgépelések, egybe-külön írás, számok a szövegben, felesleges zárójelek, a ... halmozása. Nem voltak vészesek, néhol vlt csupán zavaró, amikor nem tudtam rájönni, mit akartál oda írni. Nem láttam, hogy lenne bétád, ezért vagy azt ajánlom, alaposan nézd át a sztorikat, vagy vegyél fel egyet. Így neked sem kellene a régi fejezeteid átnézésével foglalkoznod.

20/17

Osszesítés: Nekem tetszett, az apró hiányosságok ellenére is. Amint időm és kedvem engedi, olvasni fogom tovább. Mindenképp azt javaslonm, nézd át a régebbi fejezeteket (vagy végy fel egy bétát), mert az apó helyesírásokon kívül nagy kivetnivaló nincs benne. Régebbi sztori (ha olvasnátok az én két évvel ezelőtti sztorim... elbújnék szégyenembe), szóval mindezek ellenére már akkor is látszott, hogy kiforrot stílusod van, tudod mit és hogyan akarsz megírni, és ez tetszett. Remek alapsztori és egy átfutás-írás után maximum pontos lenne a kritikám!

120/97

Ne add fel, és sok sikert kívánok a későbbiekben is! További jó blogolást!


2 megjegyzés:

  1. Drága Sayaa!
    Köszönöm szépen ezt a részletes, építő kritikát. A legtöbb dolog, amit említettél valóban igaz, erre már én is rájöttem azóta. Ha most kezdeném el a történetet, biztos vagyok benne, hogy sok dolog merőben másképp alakult volna. Tervezem az újraírását, amint befejeztem, hogy meglegyen a lezárás, és utána nyugodtan rá tudjam szánni az időt.
    Köszönöm szépen, hogy időt szántál a blogomra! :)
    Ezer csók és ölelés,
    Vivienn J.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm a türelmed, amit felém tanúsítottál :)
      Igen, gondoltam, hogy ezeket magadtól is észrevetted, de hát ez egy kritika, meg kellett említenem őket :)
      További jó blogolást!

      Sok sok puszi és ölelés :)
      Sayaa B.

      Törlés