2015. január 16.

#13. Kritika - A végzet ajándéka


Kinézet:

Fejléc:

Alapjáraton véve egyáltalán nem rossz munka. Természetesen felhívom figyelmed a hibákra, de első ránézésre – ha a nem túl előnyös designtől eltekintek – elég jó munkának néz ki. Kicsit tovább leskelődve azonban már egész más a helyzet.
A sötét, fekete színek nagyon jók, és egymáshoz lettek igazítva, valamint illik a blog címéhez is, ezért a színvilágba nem tudok belekötni. Részlet kérdése, de a lányt, és Luke-ot még sötétítettem volna, hogy jobban beleolvadjon a fejlécbe, és ne tűnjenek ki annyira. Ezt akár online is meg tudod tenni, hiszen a legegyszerűbb képszerkesztővel pillanatok alatt más hatást kelthetsz.
A három szereplő szépen lett kivágva, valamint beillesztve – kicsit olyan érzésem van, hogy eredetileg png formátumúak voltak. Most már nem hiszem, hogy meg tudnád tenni, de azért leírom, hogy a szerkesztés folyamán kicsit eldolgozhattad volna a vonalakat egy homályosított brush-al. Nem alapvető, és szükséges, de néhány helyen jobban nézett volna ki, ha kicsit el van homályosítva.
A háttered, pedig ha jól látom két képből van – egy a bal, másik a jobb oldalon. A bal oldalihoz nem fűzök különösebben semmit, hiszen hangulatos, és színekben is passzol, azonban a jobb oldalinál vannak apró hibák. AZ alap, ha jól látom, vagy az égbolt, vagy pedig valami füstös kép. Ezzel természetesen semmi baj, viszont van még rajta valami, amit akárhogy nézem, nem esik le, hogy micsoda. Gondolom füst akar lenni, azonban a ahogy a végéhez közeledik valami feketeségbe torkollik az egész, ami még Luke válláig is elér. Remélem, hogy ez nem a Luke-os kép eredeti háttere, mindenesetre, ha az ember sokáig nézi, nem túl előnyös az ott.
Valamint, ami még nagyon szemet szúrt, az a képen ábrázolt rész.Fogalmam sincs, hogy azok a vonalak miért vannak ott, vagy direkt vannak-e, viszont azt megállapíthatom, hogy azonnal szemet szúr, és nem a jó értelemben. És hiába nézem, még azt sem tudom megfejteni, melyik képnek a vonalai lehetnének azok, hiszen először azt gondoltam, beillesztettél egy füstös képet, de ráközelítettem, és láttam, hogy az ugyanúgy folytatódik, tehát nem túl nagy az esélye, hogy azé. Talán az egész fejlécedben ez a legnagyobb gond, mert amúgy minden a helyén van. 

Design:

Na, itt jön a feketeleves. Egy alapdesignt választottál, mint látom, amit kicsinosítgattál. Ezzel alapjáraton véve semmi gond nem lenne, ha jól nézne ki. Már bocsánat. 
Nagy kedvencem a rózsaszín-fekete páros, mert mutatós, azonban most valami más hatást vált ki belőlem ez a két szín. A blogod hangulata minden bizonnyal nem lehet vidám, tekintve a címre és a fejlécre, szóval ez a rózsaszín túl halvány. Az a szín, amivel a dátumod van írva, szerintem sokkal jobban nézne ki például a bejegyzés hátterének.
Úgy döntöttem, a hátteredbe nem szólok bele, habár a letisztult, vagy nagyon egyszerű előnyösebb lenne. Nagy a valószínűsége, hogy ez csak nálam követel ekkora felhajtást, viszont ha egy háttér egyszínű, vagy csak halvány, kevés mintázat van rajta, sokkal szívesebben olvasok bele a blogba. Háttérfétisem van
A jobb oldali modulsáv rettentően előnytelen. Gondolom az alapsablonban fent voltak a menük, de te oldalra is szerettél volna, ezért raktál párat. Viszont ehhez vagy egy másik sablon kéne, vagy ennek a sávnak valami színt – olyan színt, mint a bejegyzés háttere – kellett volna adni, mert így olyan hatást kelt, mintha csak ott lebegne, és szerény véleményem szerint, ez nem szép. Arról nem is beszélve, hogy a háttér miatt a betűk is alig látszanak. Lehetséges, hogy egy egyszínű, fekete háttérrel megoldódna a problémád, és nem kéne kódolgatnod, de annyi biztos, hogy ezzel a háttérrel nem maradhat.
A chat gondolom, az oldal színeihez van igazítva – bár nekem még így is túl világos a designhez képest – de ha megfogadod a fent említett tanácsaim, akkor ezen is változtatnod kell.
A modulok, így első ránézésre rendben vannak, és mindent megtalálni, amire szükség van. Örültem, hogy a prológusnak is szántál egy külön oldalt – bár remélem a bejegyzések között is megtalálom. Valamint a részek oldal is hasznos, bár ilyet minden blogban találni, szóval már nem is annyira említésre méltó, mint anno. (Viszont csak kilenc részig van kint, és ha jól láttam, az oldalon már tizenkettőt publikáltál.)
A szereplők modulban jó, hogy feltűntettél mindenkit, azonban ahogy tetted, az nem igazán. Először is, a képeket egyformára kellett volna méretezni – amit szintén megtehetsz egy egyszerű online képszerkesztővel – valamint az sem volt túl jó döntés, hogy mindegyik más színű. Ha nem akarsz annyit bajlódni a színekkel, egyszerűen állítsd fekete-fehérre. Máris jobban néz ki, és mégsem kellett vele órákat szenvedned.

Összegezve:

Amint olvastad, a fejléceddel nincsenek különösebb bajok, a designeddel viszont annál inkább. Ha teljes design cserét nem is szeretnél – pedig jól jönne – akkor a színeken és a modulsávon mindenképp variálj. Sajnos nagyon sokat számít a külső, ami persze nem a legjobb dolog, de én is színesebben kezdek bele egy igényes kinézetű blogba.

5/2,75


A történet:

Jaj, hol is kezdjem. Nézzük először a nyelvtant, meg a formai kinézetet.
Még nem értem a történeted végére, azonban gondolom kicsi az esélye annak, hogy a soron következő rész sorkizátban lesz. Írói pályafutásom kezdetén én sem törődtem vele, mert gondoltam minek, de aztán rájöttem, hogy szebb is, meg olyan.. Formás, nem is tudom, mit mondjak. Ha wordben írod, természetesen nem kell beállítani azonban, mert személy szerint engem idegesít, azonban mikor a bejegyzés posztolásához érkezel, a blogger szerkesztőjében is igazíthatsz. Lényeg a lényeg: Írd sorkizártban a következőt! Meg a többit is, ha lehet.
Valószínűleg ez még a designhez tartozott volna, de most ide írom, egye kutya, a fehér szín nem túl előnyös, mert egy idő után elkezdett tikkelni a szemem. A fekete is ugyanolyan jól nézett volna ki ezzel a háttérrel, nem is beszélve arról, hogy az olvasó szeme is jobban bírja.
A részekhez beillesztett képek pedig egyenesen borzalmasak, már ne haragudj. Borzasztó, hogy olvasom, és akkor megszakítja egy kép. Most lehet mondani, hogy mekkora baj, azonban csak annyit kéne tenned, hogy jobbra igazítod, így jól is néz ki – ha sorkizártban írnád még jobban – meg nem is húzza fel annyira az embert. Sok rész van fent, de annyira nem, hogy ezeken ne tudjál változtatni, szóval a kritikád elolvasása utána nagyon szépen megkérlek arra, hogy ezeket a hibákat javítsd ki, mert nagyon könnyen elmegy az olvasó kedve a történetedtől.
Ez is egy személyes dolog, mert nem hiszem, hogy más is ezzel a problémával küszködne, de engem zavart, hogy nem tudtam kijelölni a mondatokat. Megértem, hogy nem szeretnéd, ha ellopnák – bár nem látom nagy esélyét, hiszen már divatjamúlt – de én általában úgy olvasok, hogy közben az egérrel jelölöm, ki a szöveget. Remélem, nem csak én vagyok így ezzel, viszont ha továbbra is félsz a lopásnak a veszélyétől, egy egyszerű lopás gátlóval is meg tudod oldani, nem kell ide kijelölés gátló.
És ami szintén nagyon idegesítővé vált, azok a sokszorozott írásjelek, mint például már a prológusod kezdetén:
- Kicsim !!! Megjöttem! Kibakoltál?? 
Ha egyszer nyomod meg a felkiáltójelet, abból is tudni fogjuk, hogy felkiáltás, esetleg felszólítás hangzott el, valamint egy kérdőjelből is megtudjuk, hogy ez nem egy kijelentő mondat volt. Természetesen vannak szituációk, ahol valami megköveteli a többszörözött felkiáltójelet (például SMS, E-mail verzió, vagy határeseten van még az elbeszélő érzéseinek leírása.) És ahogy észrevettem, a Word is aláhúzza, ha ennyiszer kiírod az írásjeleket, szóval nem is tudom, miért nem vetted észre – bár az is megeshet, hogy nem ezen a programon írsz.
A számokat MINDIG kiírjuk betűvel. Na, jó, telefonszámok és egyéb esetekben természetesen nem, legalábbis véleményem szerint ott nem szükséges, azonban az összes többi variációnál csak a betűk!
A fogalmazásodhoz szólva pedig: Amennyit olvastam abból nem sok jót szűrtem le, már bocsánat. Vannak szépen megfogalmazott, kerek mondataid, amikből látszik, hogyha akarsz, akkor tudsz, azonban sajnos túlnyomó részben voltak a tő- vagy csak lazára fogott mondatok. 
A szókincsed pedig természetesen lehetne gazdagabb is. Rengeteg szóismétlés van, amit végképp nem értek. Azt még elfogadom, hogy a szókincsed szépen fogalmazva szűk körökben mozog, azonban az, hogy a google-ban nem tudod beütni, hogy szinonimaszótár, az azért elég fura. Pár kattintás, és kidob ezer meg ezer oldalt, amivel ezeket elkerülheted. Nem utolsó sorban, ha ennyire részletbemászó szeretnék lenni, nem ártana többet olvasnod, ha már történetes blogot vezetsz. Nem kérdezem meg, mennyi könyvet faltál be eddig, és ha rendszeres olvasó vagy elnézést kérek, csak akkor gondolom az az írásodon is meglátszana. A szókincsed is bővül olvasás közben, kerekebb mondatokat tudsz majd formálni, és ami a legjobb az egészben, pár órára egy másik világban lehetsz, és a való élethez is rengeteg tanácsot kapsz.
Helyesírási hibából is van bőven, mint égen a csillag. Ez még érthetetlenebb, mint a szinonimás dolog. Ha nem is wordben írsz, a blogger is aláhúzza pirossal a hibás szavakat. Olvasd át többször, mielőtt posztolod, ne csak vakon vágj neki, hogy megírtam, nesztek, olvassatok! Valamint a legalapvetőbb dolgokat is rosszul írod sok helyen. És nem, itt nem elütési hibákról van szó, hanem komoly nyelvhelyességi gondokról. Mindenképp fogadj fel egy bétát, lektort, aki átlesi a részeket, és nem utolsó sorban még pár tanáccsal is megdob.
Na, térjünk a cselekményre.
Nem tagadom, hogy az alapötlet kifejezetten jó, és élvezhető lenne – ha nem lenne ennyi hiba, ami nem kicsit elveszi a hangulatom az olvasásától. Na, szóval, mint említettem, a sztori jó, és tök jól meglehetne oldani, azonban a kivitelezésed nem a legjobb. Néha az az érzésem támad, hogy túl gyorsan történik minden, máskor pedig, hogy túl lassan. Meg kell találni az arany középutat, bármilyen nehéz is – legalábbis a közelében járni jó lenne. Sajnos, legnagyobb bánatomra jöttek bele olyan elemek, amik miatt egyszerre kedvemet vesztettem, és kiszámíthatóvá vált az egész. Nem mondhatom, hogy írd újra, főleg, hogy valószínűleg – legalábbis remélem – a fejedben már kidolgoztad a történetet, de annyit mondhatok, hogy lassítanék, hol gyorsítanék az eseményeken, és vannak dolgok, amiket kivennék.
Így a végére pedig elmondom, hogy a részek hossza elég rövid, és sokkal hosszabbnak kéne lennie. Kritikaíróként muszáj elmondanom, hogy a hosszú részre törekedj, vagy ami még jobb lenne, hogy megtaláld az arany középutat.

5/2

Nagyon, de nagyon remélem, hogy a kritikámmal nem bántottalak meg, de te kérted a véleményemet, ami nem mindenesetre pozitív. Ha történetet írsz, sajnos számolnod kell azzal, hogy nem mindenki kedvelheti azt, amit csinálsz, bizony lesznek, akik hangot adnak a véleményüknek. A kritika írása során semmiféle rosszindulat nem volt bennem, én csak azokra hívtam fel a figyelmed, amin javítani kéne. További sok sikert a történethez, és még egyszer: remélem nem átkoztál el, amiért kicsit gonosznak tűntem.
                                                                         

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm. És egyáltalán nem haragudtam meg. A kritikából csak tanulni lehet. Legalábbis én így fogom fel. Ez az első blogom , ezért még bele kell rázodnom az írásba. Amúgy a design-t nem én csináltam , hanem rendeltem. De nagyon örülök annak , hogy végre egy őszinte kritikát olvashattam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kezdheti mindenki profiként! Hidd el, nekem is vannak írásaim, amiket most legszívesebben letagadnék. A te ötleted nagyon jó, kreatív vagy, csak oda kell figyelni a helyesírásra, meg még pár dologra! Jó lesz ez :)

      Törlés