A kétszázadik feliratkozó túllépése után - amit nem győzünk megköszönni, hisz már 223 lelkes
olvasója van a blognak - úgy döntöttünk, rendezünk egy blog -, és fejlécversenyt. Természetesen több alkategória lesz, igyekeztünk nem az általános "fanfic" és "non fanfic" kategóriákat megalkotni, ezzel színesítve a versenyt.
BLOGVERSENY:
Jelentkezés feltételei:
- Kommentben kell jelentkezni
- Pontosan adjátok meg a kért információkat: Író neve, bloglink, kategória, alkategória
Amit tudni kell:
- 2015. szeptember 15. Éjfél a jelentkezési határidő
- Pontozásos verseny
- Minden kategóriához minimum 3 jelentkező szükséges.
- Egy blogger MAX. két bloggal nevezhet
- Az eredményhirdetés napja a jelentkezők számától is függ
- Egy kategóriában maximum 1 alkategóriában nevezhetsz.
- Mivel pontozós verseny, így érdemes/ajánlott több kategóriában nevezni (nagyobb az esélyed, ha az összes főkategóriában benne vagy).
- Pontozás menete: minden alkategóriában hirdetünk nyertest. Az első helyezett 3 pontot, a második helyezett 2 pontot, míg a harmadik helyezett 1 pontot kap. Az első három, aki a legtöbb pontot kapja, azok lesznek a végső nyertesek, akik ajándékban részesülnek.
Kategóriák, és alkategóriák
KINÉZET
- Fejléc
- Design
- Könyvborító
LEGÖTLETESEBB ELNEVEZÉS
- Írói név
- Blogcím
- Karakternév
ELSŐ BENYOMÁS
- Prológus
- Fülszöveg
- Trailer
JELENETEK, FEJEZETEK
- Legdrámaibb
- Legijesztőbb
- Legviccesebb
- Legromantikusabb
KARAKTEREK
- Legaranyosabb
- Leggonoszabb
- Leghumorosabb
- Legédesebb pasi
- Legvarázslatosabb
- Legjobb család
anya/apa/testvér - Legidegesítőbb
- Legszebb szerelmespár
FEJLÉCVERSENY:
Jelentkezés feltételei:
- E-mailben kell jelentkezni
- Pontosan adjátok meg a kért információkat: Készítő neve, kategória, alkategória, FEJLÉCCEL. Előzetes nevezés NEM szükséges, csak a fejlécet tartalmazó e-mail érvényesíti a jelentkezést
Amit tudni kell:
- 2015. szeptember 15. Éjfél a jelentkezési határidő
- Kategóriánként három helyezett lesz.
- Minden kategóriához minimum 3 jelentkező szükséges.
Kategóriák, és alkategóriák:
ZENE:
A dal hangulatához illő, esetleg az énekes(ek)et megjelenítő fejlécek versenye
- One Direction - Drag Me Down
- U-KISS - Take Me Away
- Fifth Harmony - Worth It ft. Kid Ink
- Fall Out Boy - Immortals
- Dimitri Vegas, Martin Garrix, Like Mike - Tremor
IDÉZETEK:
Az idézet hangulatát, tartalmát megjelenítő fejlécek versenye
- "Ha egy személy megmagyarázhatatlan boldogságot ad, adni fog megmagyarázhatatlan szomorúságot is."
- "Mindegyik temetéssel egyre könnyebb elfogadni a halált. Minden ember halálában meghal belőlünk is egy darab. Talán ez fáj a legjobban. Ezért mennek ki a temetőbe, hogy átéljék ezt a fájdalmat. Magukat siratják egy idő után a siratás leple alatt."
- "Törd össze a szívem, törd össze akár ezerszer is. Úgyis a tied, hát azt teszel vele, amit akarsz..."
- "Ha olyan férfit keresel, aki vonzó, jó humorú, eszes, határozott, érzékeny, remek szerető, ugyanakkor ragaszkodó és romantikus - válts mozijegyet."
- "A barátság nem létszükséglet, mint ahogyan nem az a filozófia és a művészet sem. Értéktelen a létfenntartás szempontjából, ugyanakkor egyike azon dolgoknak, amelyek értelmet adnak a létfenntartásnak."
DÍJAZÁS
blogverseny:
- Mindenkinek jár a részvételért egy emléklap
- Harmadik helyezett: oklevél, kritika egy választott szerkesztőtől, AÉB-be való bekerülés
- Második helyezett: oklevél, könyvborító vagy fejléc egy választott szerkesztőtől, továbbá szintén választott szerkesztőtől egy kritika, AÉB-be való bekerülés, ajánló
- Első helyezett: oklevél, Lexie-től (vagy bárki más, aktív tagtól) egy teljes design, ha kéri az illető, kritika egy választott szerkesztőtől, interjú, AÉB-be való bekerülés, ajánló
*AÉB=Ahova érdemes benézni menüpontunk
fejlécverseny:
- Mindenkinek egy emléklap a részvételért
- Harmadik helyezett: oklevél, egy választott szerkesztőtől kritika
- Második helyezett: oklevél, trailer lehetőség a blogjához (lista elejére kerülve)
- Első helyezett: oklevél, bekerülési lehetőség a Blueberries Design-ba, interjú
Várjuk a jelentkezéseket kommentben, illetve a fejlécversenynél emailben!
Blueberries Design csapata
Drága szerkesztők!
VálaszTörlésSzeretném megragadni az alkalmat, és jelentkezni a blogversenyre!
Írói név: Daniella Mirachelle
Bloglink: http://szerelem-vagy-gyerekkor.blogspot.hu/
Kategóriák:
Kinézet: Fejléc
Legötletesebb elnevezés: Blogcím
Első benyomás: Trailer
Jelenetek, fejezetek: Legromantikusabb (http://szerelem-vagy-gyerekkor.blogspot.hu/2015/08/21-szeretlek.html)
Karakterek: Legaranyosabb: Ashton Irwin
A képet kitettem a blog oldalsávjába. Nagyon köszönöm a lehetőséget és sok sikert a többi jelentkezőnek is!
Daniella x:)
Köszönjük, hogy jelentkeztél!
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésSzeretnék jelentkezni a blogversenyre!
Írói név: Nicol Cox
Bloglink: http://lelekveszto16.blogspot.hu/
Kategóriák: -Kinézet: Fejléc
-Legötletesebb elnevezés: Blogcím
-Első benyomás: Fülszöveg
A kép kikreült a blog oldalsávjába! :) Nagyon köszönöm a lehetőséget! :)
xcx
Nicol C.
Köszönjük, hogy jelentkeztél! :)
TörlésSziasztok!:)
VálaszTörlésSzeretnék jelentkezni a versenyre!:)
Írói név: Astrid Haynes
Bloglink: http://oksapollockfanfictionblogspot.blogspot.hu/
Kategóriák:
Kinézet: Fejléc
Legötletesebb elnevezés: Írói név
Első benyomás: Fülszöveg
Nem tudom, hogy lehet-e több bloggal is nevezni, ha igen, akkor olvassátok kérlek tovább, ha nem, akkor amit innentől írok, hagyjátok kélek figyelmen kívül!:)
Blog link: http://innocence-cikk.blogspot.hu/
Kategóriák:
Kinézet: Design
Legötletesebb elnevezés: Blog cím
Első benyomás: Fülszöveg
Ölel-puszil mindenkit: Astrid Haynes
*kérlek
TörlésLehet, maximum két bloggal :)
TörlésRendben, köszönöm!:) Akkor a fent említett két bloggal neveznék!:)
TörlésSziasztok! Szeretnék jelentkezni!
VálaszTörlésNevem: Bella Stewart
Link: suttogasbybella.blogspot.hu
Kategóriák:
Kinézet: Design
Legötletesebb elnevezés: Blogcím
Első benyomás: Fülszöveg
A képet nem sokára kirakom! Köszönöm a lehetőséget! Talán majd a fejlécversenyre is várható leszek!
*Ölelés*,
Bella
Köszi, hogy jelentkeztél :)
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésSzeretné jelentkezni a blogversenyre. :)
Írói név: Miranda O. Connor
Bloglink: http://mira-borntodie.blogspot.hu/
Kategóriák:
Kinézet: Design
Legötletesebb elnevezés: Blogcím
Első benyomás: Trailer
Jelenetek, fejezetek: Legdrámaibb (http://mira-borntodie.blogspot.com/2015/05/20-this-is-last-time.html)
Karakterek: Legédesebb pasi: Tate Langdon
A képet azonnal kiteszem. Köszönöm szépen a lehetőséget, és gratulálok a 200+ feliratkozóhoz. :)xx
Miranda
Köszönjük a gratulációt, és örülünk, hogy jelentkeztél! :)
TörlésDrága szerkesztők! :)
VálaszTörlésSzeretném megragadni az alkalmat, és jelentkezni a blogversenyre. A képet már ki is tettem a blog oldalsávjába. Köszönöm a lehetőséget! :)
Írói név: Easy
Link: http://szilankosratorve-easy3.blogspot.hu/
Kategóriák:
Kinézet: Fejléc
Legötletesebb elnevezés: Blogcím
Első benyomás: Prológus
Easy xx
Köszi, hogy jelentkeztél :)
TörlésSziasztok! :)
VálaszTörlésElőször is szeretnék gratulálni a 200+ feliratkozóhoz! Nagyon jó csapat vagytok, nem csoda, hogy már ennyien olvassák a blogot.
Másodszor pedig szeretnék jelentkezni a meghirdetett blogversenyre.
Írói név: Cixy Psylon
A blogom linkje: http://cixypsylon.blogspot.hu/
•Kategóriák:
Kinézet: Fejléc
Legötletesebb elnevezés: Blogcím
Első benyomás: Fülszöveg
Jelenetek - legdrámaibb: http://cixypsylon.blogspot.hu/2015/06/elso-fejezet.html
*Ölelés, gratuláció, pezsgőbontás*
C. Psylon.
Köszönjük a gratulációt, igyekszünk még sikeresebbekké válni :)
TörlésJelentkezésedet pedig természetesen elfogadtuk!
Drága szerkesztők!
VálaszTörlésElőször is nagy gratuláció a 200 feliratkozóért, meg is érdemlitek :)
Másrészt pedig szeretnék jelentkezni :3
Írói név: Vicky T.
Blogcím: Life With The Twins
URL: http://ruffnuttuffnut.blogspot.com
Kategóriák:
Kinézet: Design
Legötletesebb elnevezés: Blogcím
Első benyomás: Fülszöveg
Jelenetek: Legromantikusabb (http://ruffnuttuffnut.blogspot.hu/2014/12/chapter-17-a-szerelem-ize.html ez a drágaszág lenne)
Karakterek: Legszebb szerelmespár (Kőfej és Eret)
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, a képet kiteszem, és további jó blogolást nektek! :)
Ölelés és sok puszi,
Vicky T.
Köszönjük a jelentkezésed, fel lettél írva :)
TörlésDrága szerkesztők!
VálaszTörlésSzeretnék jelentkezni a versenyre, két blogommal is. :)
Írói név: Riri Nord
1. Blog: Catching Sunshine
URL: http://soulfinder-catchingsunshine.blogspot.hu
Kategóriák:
- Kinézet: design
- Legötletesebb elnevezés: blogcím
- Első benyomás: trailer
- Jelenetek, fejezetek: legromantikusabb (http://soulfinder-catchingsunshine.blogspot.hu/2014/02/7-loves.html)
- Karakterek: legszebb szerelmespár (Sunshine Rodriguez és Victor Benedict)
2. Blog: Tükörkép
URL: http://tukorkep-reflection.blogspot.hu
Kategóriák:
- Kinézet: design
- Legötletesebb elnevezés: blogcím
- Első benyomás: trailer
- Jelenetek, fejezetek: legdrámaibb (http://tukorkep-reflection.blogspot.hu/2014/08/2-fejezet.html)
- Karakterek: legédesebb pasi (Haru Stardyen)
Köszönöm a lehetőséget, a képet a Küldetések és az Ahová jelentkeztem menüpontokhoz tettem ki. :)
xx
Riri
Köszönjük a jelentkezésed :) Felírtalak :)
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésÉn is jelentkeznék! :)
Írói név: Balog Ramóna Magdolna
Bloglink: http://arosszakellen.blogspot.co.uk/
Kategóriák:
- ELSŐ BENYOMÁS -- Prológus: (http://arosszakellen.blogspot.com/2015/07/elso-fejezet.html)
- JELENETEK, FEJEZETEK -- Legijesztőbb: (http://arosszakellen.blogspot.co.uk/2015/08/kilencedik-fejezet.html + http://arosszakellen.blogspot.co.uk/2015/08/kilencedik-fejezet-folyt.html <-- mindkettő összevonva, ha lehet így, ha nem akkor csak a második)
Köszönöm!^^
Köszönjük, elfogadtuk a jelentkezésed :)
TörlésSziasztok,
VálaszTörlésszeretnék jelentkezni.
Írói név: Jinny LyNette Greum (röviden: Jin Lyn)
Blog URL: http://feltorekvok-by-jinny.blogspot.hu/
Kategóriák-
Kinézet: Design
Legötletesebb elnevezés: Blogcím
Karakterek: Legjobb család (Björk család)
Felírtalak :)
TörlésKöszönöm szépen!
TörlésSziasztok! Szeretnék jelentkezni a versenyre :)
VálaszTörlésnevem: Halenka
blog (1): http://auxtralia.blogspot.hu
kategóriák: KINÉZET
1.Fejléc
2.Design
valamint egy másik blogommal is szeretnék jelentkezni:
link: http://levunde.blogspot.hu
kategóriák:
KINÉZET
1.Fejléc
2.Design
3. könyvborító
LEGÖTLETESEBB ELNEVEZÉS
1.Írói név
2.Blogcím
ELSŐ BENYOMÁS
2.Fülszöveg
3.Trailer
Köszönöm a lehetőséget :)
a képet nem tudom kijelölni :/
TörlésKedves Halenka!
TörlésCsak egy alkategóriában lehet indulni minden kategóriában, így sajnos a jelentkezésed érvénytelen.
Sziasztok! És így lehet? :D
Törlésnevem: Halenka
blog (1): http://auxtralia.blogspot.hu
kategóriák: KINÉZET
1.Fejléc
valamint egy másik blogommal is szeretnék jelentkezni:
link: http://levunde.blogspot.hu
kategóriák:
KINÉZET
3. könyvborító
LEGÖTLETESEBB ELNEVEZÉS
2.Blogcím
ELSŐ BENYOMÁS
3.Trailer
Köszönöm a lehetőséget :)
és nagy nehezen, de megvan a kép is :D
TörlésDrága szerkesztők!
VálaszTörlésÉn is szeretnék jelentkezni a versenyre!:)
Írói nevem: Brooklyn Lovegod
Blogom linkje: http://turhetetlen-bl.blogspot.hu/
Kategóriák:
- legötletesebb elnevezés: blogcím
- első benyomás: fülszöveg
- karakterek: legszebb szerelmespár (Puchovszki Zsolt és Katona Villő)
Köszönöm a lehetőséget!:)
Drága Brooklyn, örülök, hogy jelentkeztél :) Felírtalak :)
TörlésSziasztok! :)
VálaszTörlésÉn is szeretnék jelentkezni az ötletes blogversenyetekre! :)
Név: Lyanna Baggisn
Blogom: A vörös rémfarkas
Link: http://vorosremfarkas.blogspot.hu/
Kategóriák:
Kinézet - könyvborító (Netty L. Nelson munkája)
Legötletesebb elnevezés - írói név: Lyanna Baggins
Első benyomás - prológus
Jelenetek, fejezetek - legdrámaibb (13. fejezet - Lyanna, Ned Stark halála)
Karakterek - legjobb család (ikertestvérekről van szó, Lyanna és Robb Stark)
Nagyon köszönöm a lehetőséget :)
Lyanna Baggins, elnézést, elírtam...
TörlésKöszönjük a jelentkezésed, felírtalak :)
TörlésKedves Lányok!
VálaszTörlésSzeretnék jelentkezni a blogversenyetekre. Itt lennének a kért információk:
Író neve: Catalina Sánchez
Blog link: http://carolina-fernandez-kivansagok.blogspot.hu
Kategóriák - alkategóriák:
Kinézet - 3. könyvborító
Legötletesebb elnevezés - 2. Blog cím
Első benyomás - 2. Fülszöveg
Jelenetek, fejezetek - 4. Legromantikusabb (http://carolina-fernandez-kivansagok.blogspot.hu/2015/08/5-fejezet-megsebzett-lelek.html)
Karakterek - 4. Legédesebb pasi (Sergio Ramos)
A képet azonnal ki is rakom. Köszönöm a lehetőséget!
Üdv,
Catalina Sánchez
Felírtalak :)
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésÉn is szeretnék jelentkezni a versenyre!
Írói név: Sierra
Blogom linkje: http://sierra-alwaysandforever.blogspot.hu/
Kategóriák:
-legötletesebb elnevezés: karakternév: Sierra Gilbert
-legötletesebb elnevezés: blogcím
-első benyomás: prológus
-első benyomás: trailer
Köszönöm a lehetőséget, és gratulálok a sok feliratkozóhoz! :)
Csak egy alkategóriában lehet indulni, különben nem lenne értelme az egésznek....
TörlésBocsi, akkor a karakternév, és a prológus marad :)
TörlésFel vagy írva! :)
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésÉn is jelentkeznék a versenyre :)
Írói név: Timi
Blogom linkje: http://pasikhaboruktitkok.blogspot.ro/
Kategóriák:
-legötletesebb elnevezés: Karakter név (remélem itt a főszereplő nevét nézitek)
-első benyomás: fülszöveg
- kinézet: design
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget.
Felírva :)
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésSzeretnék jelentkezni a versenyre! :)
Írói név: Christina Prichard
Blog linkje: http://aboszorkany.blogspot.ro
Kategóriák: - Kinézet: Design
- Legötletesebb elnevezés: Karakternév: Luna Marcy de Bellamare
- Első benyomás: Trailer
Ölel, Christina! xx
Felírva :)
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésÉn is szeretnék jelentkezni :)
Név: Hanne Nielsen
Blog cím: Il Capitano
Link: http://ilcapita.blogspot.com
Kategóriák:
- Kinézet - Design
- Legötletesebb elnevezés - Karakternév (Sofia Toroshvili)
- Első benyomás - prológus
- Jelenetek, fejezetek - legromantikusabb (35. fejezet)
- Karakterek - legédesebb pasi (Félician Betranche)
Köszi, hogy részt veszel :)
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésSzeretnék jelentkezni :)
Név: Greňo Linda
Blogom címe: Az élet csajos oldala
blogom linkje: az-elet-csajos-oldala.blogspot.hu
Kategóriák:
- Legötletesebb elnevzés- Blog cím
- Karakterek- Legidegesítőbb karakter (Kitti)
Köszi... Helló :)
Köszönjük, hogy jelentkeztél :)
TörlésSziasztok! Szertnék jeletkezni :)
VálaszTörlésBlogger név: Briar Rose
Blog címe: Maybe you'll love yourself like I Love You
Blog link:http://dreamerwonderland125.blogspot.hu/ (A kép a versenyek menüpontban lesz)
Kategóriák:
-Kinézet:fejléc
-Legötletesebb elnevezés: Blog cím
-Első benyomás: trailer
-Jeletek.fejeztek: legromantikusabb http://dreamerwonderland125.blogspot.hu/2015/07/83-fejezet-satrazas-3resz.html
-Karakterek:legszebb szerelmespár (Niall Horan és Agatha Brightmore)
Köszönöm a lehetőséget!
Puszi BR
Köszönjük a jelentkezésed, felírtalak :)
TörlésKedves szerkesztők! Én is szeretnék jelentkezni a Blogversenyre.
VálaszTörlésIrói név: Sarah Morgan (Sarah M.)
Blogom linkje: http://szerelem-mindhalalig.blogspot.ro/
Kategóriák: •Kinézet-design
•Első benyomás- trailer
•Jelenetek, fejezetek- legdrámaibb: http://szerelem-mindhalalig.blogspot.ro/2015/09/5resz-its-metaphor.html
•Karakterek- legédesebb pasi: Adam Lewis
•Legötletesebb elnevezés- karakternév: Rosalie White
A képet kitettem az oldalsávra. Gratulálok nektek és még sok-sok feliratkozót! xx Sarah Morgan xx
Köszönjük szépen, és a jelentkezést is, felírtalak :)
TörlésSziasztok! Én is beneveznék, ha lehetséges.
VálaszTörlésírói név: Bobo Bloggers
Bogom linkje: http://riportashtonirwin.blogspot.hu/
Kategóriák:
- Legötletesebb elnevezés: Karakternév (Macy Vitalis)
- Első benyomás: - Prológus
A képet kitettem, és köszönöm a lehetősége!
xxBobo
Köszönjük, elfogadtuk a jelentkezésed, fel is írtalak :)
TörlésKedves szerkesztők!
VálaszTörlésA blogversenyre szeretnék jelentkezni! :)
írói név: Sophie
Blogom linkje: http://szerelemanygyalfoldonwrittenbyzsofi.blogspot.hu
Kategóriák:
•Kinézet: Design
•Legötlesebb elnevezés: Blogcím
•Első benyomás: Fülszöveg
•Jelenetek, fejezetek: Legromantikusabb
Köszönöm a lehetősét❤❤
Sajnos az utolsó kategóriába nem adtál meg elég információt, de ha javítod, abba is bekerülhetsz :)
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésSzeretnék nevezni a Blogversenyre a Kitten Flash nevű blogommal.
Írói név: Kriszta (A nevem csak egy hibából adódóan Ashley Fox, remélem nem zavar benneteket.)
Link: http://kittenflash.blogspot.hu/
Kategóriák: Kinézet, Desing
Legtökéletesebb elnevezés, Blogcím
Ennyi lenne ❤ Köszi, hogy nevezhetek
Felírtalak :)
TörlésHa már itt a vége fuss el véle és határidő lejárta, akkor benevezném Az Alakot. :3
VálaszTörlésÍrói név: Zsaanett
Link: http://azalaktortenete-zsaanett.blogspot.hu
KINÉZET : Design
LEGÖTLETESEBB ELNEVEZÉS
Karakternév : A rettegő/ A vágyó
ELSŐ BENYOMÁS: Fülszöveg
JELENETEK, FEJEZETEK : Legijesztőbb
http://azalaktortenete-zsaanett.blogspot.hu/2014/10/a-rettego-8.html#more
KARAKTEREK: Legédesebb pasi
Caly-Rettegő
http://azalaktortenete-zsaanett.blogspot.hu/search/label/A%20retteg%C5%91
Felírtalak :)
TörlésHellóóó. Jelentkeznék én is:)
VálaszTörlésEzzel a bloggal: www.getoutalivenemo.blogspot.com
írói név: Nemo
blogcím: Get Out Alive
kategóriák:
KINÉZET: Design
LEGÖTLETESEBB ELNEVEZÉS : Írói név
ELSŐ BENYOMÁS: Fülszöveg
köszönöööm :)
Köszönjük a jelentkezésedet :)
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésLegjobb fülszöveg kategóriába szeretnék jelentkezni.
Blogger nevem: BabyDoll
Blogcím: Tiltott játszma
http://tiltottjatszma.blogspot.hu/p/tortenetrol.html
(A történetről menüpontban van a fülszöveg!)
Helló!
VálaszTörlésAz Első benyomás kategóriába neveznék, azon belül is a prológusommal.
http://lilothemassmurderer.blogspot.hu/
cím: Lilo, the mass murderer
Nevem: Zsana
Nevezném ezt még a legdrámaibb és legijesztőbb jelenetként:
http://lilothemassmurderer.blogspot.hu/2014/08/harmadik-resz.html
Még nevezném ezt a blogot is:
http://azordogszolgaja.blogspot.hu/
És itt trailer alapján az első benyomás kategóriába neveznék:D
köszii
Köszönjük a jelentkezésedet :)
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésSzeretnék jelentkezni én is. :)
Írói név: Kertész Kinga
Blogom linkje: http://nemistudommi.blogspot.hu/
Kategóriák és alkategóriák:
Kinézet: Fejléc (nem saját munka, Khyira készítette)
Legötletesebb elnevezés: Blogcím
Első benyomás: Fülszöveg (nem az "Ajánló" modul, hanem a Fülszöveg nevű oldal. Erre gondoltam, csak hogy biztos legyen :) http://nemistudommi.blogspot.hu/p/tartalom.html)
Jelenetek, fejezetek: Legromantikusabb (ez a rész: http://nemistudommi.blogspot.hu/2015/06/tizenhetedik-nap-i-resz.html)
Karakterek: Legidegesítőbb: Tünde
Köszönöm a lehetőséget. :)
Köszönjük a jelentkezésedet :)
TörlésSziasztok! Nevezném az Éjláng című blogunkat.
VálaszTörléshttp://darkfirehopes.blogspot.hu/
Írók: Berecz Ramóna, HannaVirág
Kategóriák:
Kinézet: Design
Legötletesebb elnevezés: Cím: Éjláng
Első benyomás: prológus
jelenetek, fejezetek: legijesztőbb: 2. fejezet, Carlee, a boszorkánykamra megtalálása.
Karakterek: leggonoszabb: Chealsea (Sam fejezeteiben)
Köszönjük a lehetőséget :D R&H
Sziasztok!
VálaszTörlésSzeretnék jelentkezni a versenyre! :)
Blog: The Secrets of the Forest
Link: http://thesecretsoftheforest.blogspot.hu/
Író: Vivienn J.
Kategóriák:
- Legötletesebb elnevezés: Blog cím
- Első benyomás: Trailer
- Jelenetek, fejezetek: (Legijesztőbb/)Legdrámaidd (nem igazán tudom eldönteni, melyikbe illik bele jobban, talán inkább a másodikba) link: http://thesecretsoftheforest.blogspot.hu/2015/03/katherine-nyomaban-6-fejezet.html
- Karakterek: Leggonoszabb - Mester (Davin)
Köszönöm a lehetőséget! :)
Vivienn J.
Köszönjük a jelentkezésedet :)
TörlésSziasztok, szeretnék jelentkezni a versenyre! :)
VálaszTörlésÍró neve: Dorothy Large
Blog címe: lelek-vandor.blogspot.com
Kategóriák:
Legötletesebb elnevezés: Blogcím
Másik blogom: http://gen-dorothylarge.blogspot.hu/
Kategóriák:
Legötletesebb elnevezés: Blogcím
Első benyomás: Prológus
Jelenetek, fejezetek: Legijesztőbb
Karakterek: Leggonoszabb - Dante
Köszönöm szépen előre is! :)