#55. Kritika - Without Shadow

Halihó, drágák! 

Újabb kritikát hoztam ezen a csodás, néha esős, néha napsütéses, kiszámíthatatlan napon. De egy a lényeg: elkezdődött a nyári szünet, szóval mindenkinek jó vakációzást és sulimentes hónapokat kívánok!

Most pedig jöjjön a kritika Rikkinek, a Without Shadow című blog írójának:

Kinézet: A bogot megnyitva elsőként ez a kép tárul a szemünk elé. Kezdjük is a kielemzését!
A fejléc alapvetően nekem tetszik. A színek kiválóan egybe vannak mosva, a felirat is tökéletesen passzol hozzájuk. Ez a tükrös megoldás különösen tetszik, így csak még jobban figyelemfelkeltővé teszi a blogod kinézetét. A lány elhelyezése középen találó, ráadásul szépen meg lett oldva a beillesztése is, ugyanis nem ütnek el a színei a háttér színétől, mégis rá terelődik az olvasó figyelme, elvégre ő a központi karakter a fejlécen.

A design színvilága alapvetően tetszik, a kék és fekete szépen harmonizálnak egymással (néhol a piros is felbukkan, hogy még több izgalmat csempésszen az oldal külsejébe), és ügyesen megoldottad a betűszín kombinációját is: nem folyik ki a szemem a blog olvasása közben, - még mobil nézetben sem -, amiért óriási köszönet jár. Amivel viszont nem tudok megbékélni sehogy sem, az a korall szín, például a dátum fejlécénél, vagy a fülszövegnél. Szerintem elüt a többi, megszokott sablontól, és talán sok is: úgy tűnik, mintha alapvetően pirosat szerettél volna beállítani, de figyelmetlenségből félrenyomtál közben. Amivel korrigálni lehetne ezt, talán a sötétítés, hogy kissé vörösebb árnyalatot vegyen fel. A modulok alatti piros vonalat én személy szerint feleslegesnek tartom, anélkül is szemet gyönyörködtető a blog, de nélküle talán szebb lenne a valamennyivel kinézete - ez azonban már az ízlések és pofonok kategóriája.

Ha elfogadsz egy tanácsot: a fülszöveget én legfölülre tenném, mert véleményem szerint az fontosabb egy blognál, mint mondjuk az online olvasók száma, vagy az esetleges szavazások, hiszen egy új olvasó számára nagy részben az a rövid tartalom dönti el, bele akar-e kezdeni a blogba, avagy sem.

Az oldalak szépen el vannak rendezve, ahogyan kell, a fülszöveg alatt. Amint ráviszem az egeret valamelyikre, tetszik, amit látok: a dőlt betűtípussá és kék háttérré való elváltozás illik a blog színeihez. Az évadoknak külön menüpontokat szántál, így sokkal átláthatóbb az egész. A fejezeteket szépen, egymás alá rendezed el, könnyen ki lehet igazodni rajta. Szerintem minden, ami a modulokat illeti, szép munka!

Ami pedig különösen elnyerte a tetszésemet, az maga a chat ablak. Iszonyatosan jól és találékonyan van megcsinálva: amint ráviszem a kurzort a díszes képre, ami helyette van, az azonnal megfordul, és láthatóvá válik a beszélgetések sokasága. Ilyet más blogokon még nem igazán láttam, ezért is merem kimondani, hogy egyedi ötlet. 

Összességében tehát tetszik, amit látok, bár a fentebb leírt apró „hibákon” javítanék. 

4/5

Történet: A fülszöveget elolvasva megmondom őszintén, felcsigázott a sztori. Nem sablonos, a megfogalmazása is nagyon egyedi. Alapvetően mindent beleírtál, amit bele kell írni egy fülszövegbe: kiről fog szólni, hol is játszódik, miből alakul ki a konfliktus. És a végére jönnek a rejtélyes kérdések, amikre az olvasók még nem tudják a választ: „Vajon minden igaz, amit eddig maga mögött hagyott? Vagy örökké árnyék nélkül kell élnie?” Ügyes, elérted, hogy felfigyeljek a blogodra!

Kíváncsian vártam így hát, hogy elkezdjem olvasni magát a történetet:

A bevezető szerintem nem sikeredett túl hosszúra, ami általában probléma másoknál, de nálad nem, hiszen érdekesen és egyedien írtad meg. A részlet a jóslatból egyszerűen zseniális, az utána következő legenda szintén. Az előírásoknak megfelel: múltban történt eseményt ismertet, nem is akárhogy. A leírás aprólékos, szépen megfogalmazott, még helyesírási hibát sem találni benne. Nem minden prológus kezdődik így, ezért joggal mondhatom, hogy az eddig is kibontakozásban lévő kíváncsiságomat csak tetézte ennek elolvasása.

Mivel két évadot ölel fel az egész sztori, két részre is szeretném bontani az elemzést, hogy mindenki számára jobban áttekinthető legyen:

Az első évad elején megismerjük Barbarát, aki egy új iskolába iratkozik be, ami ráadásul kollégium, így naphosszat össze lesz zárva furábbnál furább alakokkal. Beilleszkedése alkalmával akadnak olyanok, akik rögtön elnyerik szimpátiáját, mint például a segítőkész és figyelmes Martin, vagy a szobatársa, a népszerű Vanessa, aki azonban (nagy döbbenetemre), váratlanul, rejtélyes körülmények között hal meg egyik este, a gyilkosának kilétére viszont nem derül fény. Akadnak ellenszenves alakok is, akik nem szimpatizálnak túlságosan Barbival, mint például a szőke szépség, Mercedes, vagy a titokzatos rosszfiú, Aaron. A fordulat viszont akkor következik be, amikor kiderül, Martin „lehet”, hogy többet érez hősnőnk iránt, mint barátság, őt viszont teljesen lenyűgözte és hatalmába kerítette Aaron, aminek következménye később az lesz, hogy egy párt fognak alkotni. Eddig hangozhat sablonosan a sztori, de nagyot téved, aki ezt hiszi, ugyanis Rikki annyira jól oldotta meg ezt a hétköznapi történetet, hogy szinte leszögez bennünket a monitor elé. Izgalmassá, fordulatossá, kiszámíthatatlanná varázsolja minden egyes pillanatát, így sosem lehet kikövetkeztetni, mi fog történni. Legfőképpen, mivel csak ezután veszi kezdetét a bonyodalom, amikor is Barbara rájön, milyen különös képessége van (a lányban lejátszódó érzelmeket ekkor is nagyon ügyesen fogalmaztad meg, öröm volt olvasni), és barátaival, Martinnal és Nathalie-val azon dolgoznak, hogyan tartsa ezt kordában, elvégre nem csak másokra, de magára is veszélyes a benne rejlő démon. (Na, ekkor azt hittem, egy újabb sablonos démonos sztori, hiszen annyit olvastam már…) A magyarázat az olvasók számára nincs elsietve, részletes, hogy bárki meg tudja érteni az aktuálisan zajló cselekedeteket. A helyzet később egyre durvábbá és izgalmasabbá válik, így nemsokára elérkezünk az évad végére, ami meglepő módon nem happy enddel zárul. Kimondottan tetszett, hogy nem sablonosan oldottad meg a lezárást: a főszereplő „meghal”, de rengeteg kérdés megválaszolatlan marad, amikre csak a következő évadban derül fény:

A második évad eleje nagyon tetszett, mivel gyakorlatilag a temetőben játszódik, ott, ahol az első véget ért, ezzel keretes szerkezetet adva az eseményeknek. Rögtön bonyodalomra kerül sor, már az első fejezetben, mely Matt eltűnését és későbbi felbukkanását foglalja magába. Az, hogy megszállta egy démon, jó megoldás volt részedről - elvégre nem létezhet az, hogy ma Smith fiúk mindegyike erős és legyőzhetetlen, mint valami tündérmesében. Ezután terelődik szemszögváltással újra Barbarára a figyelem, aki sikeresen túlélte a halált, de még nem tért vissza a normál életbe. Több megrázkódtatás is éri a két világ között: találkozik az igazi anyjával, aki sok dologra rávilágítja, ki kell állnia az ördög próbáit ahhoz, hogy újra az élők sorában lehessen, ráadásul saját, gonosz énje ellen kell megküzdenie. Bevallom, ez a rész nagyon felvillanyozott, mert izgalmasan írtad le a történteket, nem siettél el semmilyen cselekményt, ráadásul a feszültséget is fokoztad nem várt fordulatokkal. Amikor Barbi az utolsó próbánál elbukva mégis visszatérhet - totál érzelemmentesen - a Földre, vele tart egy, a Lucifer szolgálatában álló „fura” lény (elég egyedire sikeredett: madár, ember, patás és kígyó keveréke?), Marlo, aki emberi alakot ölt az új helyen, és boldogítja Barbarát kalandjai során. Elég váratlan, hogy a gonosz szolgája, a félelmetes szörnyszülött azt mondja, megunta a „poklot”, és szeretne Barbihoz csatlakozni, mert sosem látta még a Földet… Érdekes megoldás, kissé elképzelhetetlen, de nem mondom, hogy nem tetszik. Újabb váltás: Martinék szemszöge. Az álomban az álom megoldás nagyon kreatív, ötletes. Sokáig nem derül ki, mi folyik körülöttük, ami fokozza az izgalmakat. Ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, a blog függőjévé váltam. Utána ismételten egy fordulat: kiben bízhat Barbara? A levegőben kérdések függenek, melyekre nem tudni a választ még az évad végén sem, ami egy kifejezetten jól illusztrált csatajelenettel zárul. Izgalmasan várom a harmadik évadot!

Összességében: a bejegyzések megfelelő hosszúságúak, nem unatkozunk az olvasásuk közben, mert mindig történik valami, még ha lassan is adagolod számunkra az információkat. Az pedig különösen tetszik, hogy minden rész elején van egy kis kép, ami kötődik az aktuális fejezethez.

5/5

Szereplők: Azt már az elején elmondanám, hogy egytől egyig minden szereplőd egyéniség. Ritka az, hogy valaki ennyire jól át tudja adni az olvasóknak a különböző karakterek személyiségét, így mindegyiket egyedivé varázsolva vele. A blogodon még a mellékszereplőkről is sokat lehet tudni, ami fontos egy történetnél. Aminek még igazán örülök: adagonként, részről-részre tudatod velünk azokat az információkat, amelyeket tudnunk érdemes róluk, így nem zúdul minden ránk egyszerre, hanem van időnk beleszokni az általad kialakított kis közösségbe.

A főszereplő, Barbara egy kissé naiv, szimpatikus lány, akinek a helyébe bármelyikünk bele tudná magát képzelni. Új suli, új ismertségek: nem könnyű a környezetváltozás, ezt bizonyára mindenki tudja tapasztalat alapján, így már az első fejezetben barátunkként kezeljük őt. Egy rövid idő elteltével (mikor összejön Aaronnal) megmutatkozik másik benne lakozó énje is: a félénkebb, mindenkinek megfelelni vágyó lány helyébe egy bátrabb, határozottabb, népszerű méhkirálynő lép, ami a későbbiek során több bonyodalmat is fog okozni (a poénokat előre nem szeretném lelőni). A karakter iszonyat jól meg van formálva, tipikusan átlagos lánynak tűnik, de átlag feletti képességekkel rendelkezik, ami érdekessé varázsolja őt, és a körülötte kialakult kis világot is. Azt az egyet nem értem, miért ilyen magyaros a beceneve, ha ez nem egy Magyarországon játszódó blog? Lehetne mondjuk simán Barby, de nyilván megvolt rá az okod, hogy így nevezd.

Második - fontosabb - szereplőként Martint ismerjük meg, aki egy udvarias, segítőkész osztálytársa Barbinak, s már a kezdetektől kialakul közöttük valami különleges kötelék, aminek hatására a fiú úgy érzi, mindentől meg kell óvnia a lányt (mintha csak a bátyja lenne). A kapcsolatukat viszont időnként a hullámvölgyes szóval lehetne jellemezni: többször is vitát generál köztük néhány buta apróság, de végül mindig sikerül megbeszélniük a dolgaikat. Számomra ő az egyik legkidolgozottabb, legidealizáltabb karakter az egész történetben, így a kezdetektől nagy szerepet reméltem neki.

Aaron, a tipikus macsó rosszfiú, aki rejtélyességével a hatalmába keríti Barbarát, s később felkéri, hogy legyen a barátnője. Azt gondolhatnánk, de romantikus, érzelmes, meg hasonlók, de olvasás közben jön rá az emberre az a furcsa érzés, hogy a sráccal nem stimmel valami. A későbbiekben ez be is fog igazolódni…

Martin ikertestvére, Tina imádnivaló lány: cserfes, általában nagyon vidám, élettel teli teremtés, akivel bizonyára öröm barátkozni. Különleges kötelék fűzi Martinhoz, ami abból áll, hogy ugyanazt érzi, amit a testvére is, ezért törekszik az állandó boldogságára. Nathalie-val nincs túl jó viszonyban, mert meglehetősen furcsának találja a kezdetben goth stílusú lányt, aki Barbi második szobatársa és nagyon jó barátnője lesz. Ő is fontos szereplő, elvégre nem mindennapi képességgel rendelkezik: valójában látnok. (Istenem, az a rész elég para, amikor elárulja a többieknek, hogy látta a saját halálát…) Rose nagyijával együtt világosítják fel a „másik világról” Martint és Barbarát, s próbálnak nekik segíteni feldolgozni a kapott információkat. Nath-ot egyszerűen imádom, a kedvenc női karakterem az egészben. Nem vegyül el a többi plázacica között, kimondott egyéniség, és Barbi hű barátja.

Matthew, Martin végzős bátyja szintén örökli a családon belüli képességeket. Ahogyan azt egy jó konfliktustól elvárnánk, neki is megtetszik Barbara, ami egy kis viszályt okoz a testvérek között. Alapvetően az ő karaktere is jól felépített,bár nekem Martiné kicsivel hitelesebb, bár lehet ehhez az is közrejátszik, hogy némely fejezet az ő szemszögéből íródott.

Ki nem hagynám végső soron Marlót, az imádnivaló „másvilági” srácot, akinek a karakterét nem lehet nem szeretni. Humoros, ahogyan keresi a helyét a Földön, és nagyon aranyos, hogy kezdetben semmit sem tud róla. Valamiért ő az egyetlen szereplő, aki valahogyan igazán magára vonta a figyelmemet, pedig a többiek egy évad előnyben voltak vele szemben. Egy szó mint száz: nagyon eltaláltad őt!

5/5

Fogalmazás, stílus: Ez az a rész, ahol nem fogok tudni semmibe belekötni. Gyakorlatilag néhány elgépelési hiba kivételével (lemarad egy betű a szó végéről, más betű van helyette,stb…), ami ugye mindenkivel megesik, tökéletes a fogalmazásod. A leírások részletesek, aprólékosak, annyira kidolgozottak, hogy úgy érezzük, mi is részesei vagyunk az általad megteremtett világnak. A párbeszédek is szabályosak, mindig nyomon lehet követni, ki beszél kihez. A megfogalmazásaid választékosak, az írási stílusodat pedig élvezet egyre jobban megismerni. Az érzelmesebb részeket annyira meghatóan írod le, hogy bizonyára sok olvasód szemébe csaltál már könnyeket vele. A történetedben nem csak monoton módon a sztorit vezeted le, hanem tarkítod néhol humoros jelenetekkel, amik még szimpatikusabbá teszik a blogot.

Tényleg csak gratulálni tudok hozzá!

5/5

Összesen: 19/20

A továbbiakban is nagyon sok sikert kívánok Neked: