2015. május 3.

#44. Kritika ~ Démonok ellen

Sziasztok!
Ismét hoztam egy kritikát. Aki iskolában volt a héten remélem jól telt neki és nem rögtön dolgozatok sorával kezdte, mint én! A következő hétre sok kitartást mindenkinek.
Az írónak ezeket mondanám: Egy szavamat sem bántásként írtam, hanem tanácsként! Remélem, nem sértődsz meg, mire a végére érsz!
Jó olvasást hozzá mindenkinek!
Bells
ui.: A fehér háttérért a végén bocsánat, mivel nem vagyok a számítástechnika zsenije ezért nem tudom eltüntetni, de még próbálkozok vele!


http://demonokellen.blogspot.hu/

Író: Tori

Kinézet:
Fejléc:
A háttér alapvetően szép, de hagy maga után néhány kívánni valót! A fejléc bal oldalán a képek sokkal kevésbé vannak belemosva a háttérbe, mint a jobboldalai képek, ami zavaró, mivel a szemem automatikusan csak a bal oldalát figyeli, ami nem jó! A fejléc mindkét oldalának egyformán halványnak, vagy erősnek kell lennie, hogy az illető, aki nézi, az egészet figyelje ne csak egy kis töredékét. A képek széle szépen el van mosva, az elrendezésük is rendben van!
A karakter, ami rá van, helyezve szépen bele van mosva a háttérbe, nem túl halvány és nem túl világos, vagy, hogy mondják, szóval pont el lett találva. Viszont nagyon zavaró, hogy nem látszik a karakter arca, mivel több ember úgy képzeli el a történetben is az illető főszereplőt, mint ahogy a fejlécen rajtalévő karakter néz ki. Szóval jobb lett volna, ha egy olyan karaktert választottál volna a fejlécre, akinek látszik az arca.
A felirat viszont egy tragédia, mind az elhelyezése és a betűtípusa! A címet a fejléc jobb oldalának aljára kellett volna rakni, betűtípusának pedig riselinget, vagy Jane Austent kellett volna használni, mert akkor sokkal jobban mutatna, mint ez rondaság!
Összességében: A fejléc háttere szép, viszont lehetne rajta mit alakítani. Én másik karaktert tettem volna rá, mivel ennek nem látszik az arca. A betűtípust pedig mindenképp meg kell változtatni rajta, mert az egész fejléc leginkább az csúfítja el!
5/2

Design:
A háttér és a sablon is szürke, ami jól illik a fejléchez, mert az is fekete, szürke, enyhén fehér színű. A sablon mérete egy kicsit nagy, aminek oka a fejléc, mert az is nagyra van csinálva. Viszont jól megoldottad, hogy a sablon illeszkedjen a fejléchez. A szöveg betűtípusával semmi bajom, de a bejegyzések címéé túl csicsás! Én jobban szeretem az olyat, mikor jól olvasható a cím, még ha a betűtípus egyszerű is!
Összességében: A designed szép, viszont a bejegyzések címének a betűtípusán, ha változtass, mert nehezen olvasható!

5/4


Modulok:
Az első modul a menü. Na, ebbe már rögtön belekötnék. Az én véleményem szerint soha nem a menü, vagy egyéb más modulnak kell legfelül lenni-e, hanem a fülszövegnek, már ha van. Mivel a te esetedben van, ezért javaslom, hogy cseréld fel, mivel sokan inkább olvasnák, el a fülszöveget mikor megnyitják a blogodat, mint bámulnák a menüdet. Viszont ha a menüt NÉZEM, akkor nagyon tetszik és nincs mibe belekötnöm; de ha ráviszem a kurzort, akkor a hajamat kezdem el tépni a látványtól, amit nyújt! Jobb lenne, ha nem ilyen rettenet hátteret látnék a menüpontok neve mögött, hanem csak alá lennének húzva. Ha megnyitom, a menüpontokat szépen megnyílnak, viszont a „Fejezetek” menüpontot nem ártana frissítened, mert eléggé le vagy maradva vele!
A következő modul egy kép és alatta a történet. Ezen kicsit csodálkoztam. Ott van egy kép és alatta egy szövegdobozban a történet. Szerintem oda nem kellett volna szövegdoboz, mivel így nagyon külön állóak egymástól és nem egybe nézi őket az ember és ez nekem zavaró. Ajánlom, hogy szedd ki a szövegdobozból és csak simán írd alá, vagy kérj meg valakit, hogy oldja meg úgy, hogy ha ráviszi valaki a képre a kurzort, akkor a kép megforduljon és megjelenjen a szöveg.
A következő az oldalmegjelenítések száma. Ez nagyon nem jó helyen van ott, ahol van. Tedd a cserék fölé, mert van ennél fontosabb modul is!
A soron következő a chat. Először is sürgősen tedd áttetszőre, mert ez a szín igaz, hogy nem rossz, de nem is igazán passzol a bloghoz. A szöveg olvasható és a nevek is, akkor is, ha ráviszem a kurzort.
A következő a rendszeres olvasók modul. Nincs mit hozzáfűznöm.
A következő a blogarchívum. Van blogarchívumod és Fejezetek c. menüpontod. Szerinted kettő kell? Szerintem nem! Szóval figyelmedbe ajánlom, hogy töröld az egyiket, méghozzá sürgősen!
Végül pedig a cserék jönnek, amihez nincs mit hozzáfűznöm.
Összességében: minden kellő modul meg van benne, viszont az elhelyezésben és kinézetben van egy kis hiba benne.

 5/4


 Fülszöveg:
Ahogy elolvastam a fülszöveged semmi érdeklődést nem éreztem az iránt, hogy elkezdjem olvasni a történetedet. Annyit árul el a történetről, hogy egy fantázia történtről van szó, a főszereplő lányt Alexisnek hívják és körülbelül ennyi, ami lejön nekem ebből. Szerinted ez elég? Mert szerintem abszolút nem. Bele kellett volna írni, hogy a történetben árnyvadászok vannak, akik intézetben élnek és hozzájuk csatlakozik egy bizonyos baleset után. Ha ezt a mondandót szépen megfogalmazva beletetted volna, akkor sokkal töbet árultál volna el a történetről, ami nem baj. Te belekezdenél egy olyan történetbe, amiről nem tudsz semmit?
Prológus:
A prológus kicsi rövid lett, lehetne hosszabb is, viszont láttam már rövidebbet is, szóval a tiéd nagyon nagy jó indulattal az elfogadható kategóriában tartozik. Azt szeretném megkérdezni tőled, hogy tudod-e a prológusban mit kell leírni? Drágám, oda egy múltban játszódó eseményt kell mondatokba szedve leírni. A múltat nem a tegnapra, vagy az egy héttel ezelőttre értem, hanem az évekkel ezelőttre. Például Alexis megszületése előtti időre. Ezt, amit itt leírtál az egy résznek a vázlata lenne, mint egy prológus.
 Végig olvasva, amit így az eleje táján nem igazán értettem az az volt, hogy azt írtad, hogy a lány nem hasonlít a SZÜLEIRE, aztán egy vagy két mondattal később pedig azt, hogy az igazi szülei elhagyták. Akkor mikor írtad azt, hogy a szüleire nem hasonlít a szüleire, akkor elé kellett volna annyit írni, hogy a NEVELŐ szüleire és akkor zavar sem lenne benne.  Szépen leírtad, mikor megjelent a démon a házban, a lány reakciói valósághűek voltak.
Helyesírási/ fogalmazási bajaim a prológussal: A te szüleid szokták azt mondani, hogy „ideje vacsizni „? Az én szüleim, sőt! A barátaim szülei sem mondanak ilyet! Valósághűen írj párbeszédet! Ne úgy állíts be egy harmincas negyvenes éveiben járó szülőket, mint valami tizenéves tinit, mert az elveszi az emberek kedvét az olvasástól, e felől biztosíthatlak. Második hiba, ami majd kiszúrta szemem:
-Ugye tudod, hogy szeretünk téged?-kezdett bele apa.
Ez a te mondatod. Az első hiba, amit felfedezni vélek, hogy a kötőjel mögött nem tettél szóközt, úgy ahogy a kérdőjel után sem a végén és az ottani kötőjel után sem. Mikor meg láttam egy marék hajat majdnem kitéptem a hajkoronámból! De ha magyarázatot nem, ha nem érted, akkor helyesen is leírom.
-       - Ugye tudod, hogy szeretünk téged? – kezdett bele apa.
A harmadik hiba, ami szintén majdnem kiszúrta a szemem az pedig az volt, hogy mikor kijelentő mondatot írsz a mondat végére írsz pontot utána pedig kötőjelet és a magyarázat végére is teszel pontot. Na, ez nem jó. De írok egy példát, hogy lásd, miről beszélek.
-Majd igyekszem.-bólintottam .
Ezt írtad te. Helyesen pedig:
-       - Majd igyekszem -. bólintottam.
A harmadik hiba az, hogy egyáltalán nem tagolsz. Talán nem ismered az enter, hogy megnyomd, hogy ne minden egybe legyen? De, hogy értsd itt egy példa.
-Ígérem.-mosolyogtam erőltetetten és reménykedtem, hogy ez volt a téma lezáró gondolata. -Hogy megy a munka?-kérdeztem rá téma terelésként. Apa bőszen magyarázni kezdett én pedig nyugodtan falatoztam,azonban az ablakon át beszűrődő hatalmas mennydörgésre összerezzentek és ijedten néztek egymásra.
Helyesen.
-      -  Ígérem – mosolyogtam erőltetetten és reménykedtem, hogy ez volt a téma lezáró gondolata.
-       - Hogy megy a munka? – kérdeztem rá kisebb szünet után, hogy eltereljem a témát.
Apa bőszen magyarázni kezdett én pedig nyugodtan falatoztam tovább, azonban az ablakon át beszűrődő hatalmas mennydörgésre összerezzentek és ijedten néztek egymásra.
Jobban néz ki és összeszedettebb is, nem gondolod? 


Első fejezet:
Mikor megnéztem a rész hosszát, akkor elkezdtem nevetni és azon gondolkodtam, hogy ez te komolyan gondolod e. Amit te oda leírtál az egyenlő a semmivel, már, mint hosszúságra! Tudod, milyen hosszúnak kellene lennie minimum egy résznek? Elmondom neked; négy oldalnak. Fogalmam sincs te mennyit írtál, de biztos, hogy nem négy oldalt!
Végigolvasva a részt az a véleményem, hogy nem rossz, de az egyik, ami szemet szúrt, hogy perszem hogy a prológusban, aki megmentette srác – Jason -, mellé ült le és persze, hogy megszólította. Nem lett volna muszáj rögtön pont vele találkoznia az ebédlőbe és pont vele vitába keverednie, viszont elismerem a szituációt szépen kialakítottad. A másik dolog pedig az, hogy Ryannél
mikor ott van, akkor azt mondja, hogy a PÓT szüleivel mi van. Könyörgöm, te így hívnád a nevelő szüleidet, hogy PÓT? Én biztos nem tenném, mert a pót az olyan furcsán lekicsinylően hat, ami ebbe a jelentbe nem épp jó! A tartalmával meg voltam elégedve, de mint említettem nagyon rövid rész lett

A helyesírási hibáknál ugyanazt tapasztaltam, mint a Prológusnál. Nem teszel szóközt, lehagyod az írásjeleket stb.… Ha nem gond nem írom le ugyan azt, amit fönt kifejtettem, egyszer szerintem elég volt elolvasnod.

A történet ötlete:
Cassandra Clare Végzet Ereklyéi vagy a Pokoli szerkezetek c. könyve adta neked az instrukciót ehhez a történethez, ha jól gondolom, mivel más könyvvel én még nem találkoztam, ami ilyen történetet dolgozna fel, de ki tudja, lehet, van ilyen. Újabban sok ilyennel találkozok és elcsépeltek kezdenek már lenni, akár csak a tiéd. Ennek pedig az az oka, hogy nagyjából minden ugyanazon a cselekmény szálon alapul. Egy lány valahogy bekerül az intézetbe, ami leggyakrabban London vagy New Yorkban található, ott megismerkedik egy ultra menő sráccal, aki Cassandra Clare által megalkotott Jace-re hasonlít, és hoppá beleszeret, a fiú is viszonozza az érzéseit és voála happy end, VAGY meghal a csaj/srác. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a te történeted is egy ilyen tömeggyártmány. 

 Helyesírás/ Fogalmazás:
Hát a helyesírásod az valami katasztrófa. Amit fent leírtam a prológusnál azt olvasd át és fogadd meg, mert nagyon irritáló így olvasni. Van, hogy szavakat rosszul írsz le, lehagysz betűket, láttam olyat, hogy ahol egybe kellett volna írni a szót ott te külön írtad, úgy hogy erre figyelj!
A fogalmazásod arról árulkodik, hogy van benned tehetség, de még csiszolgatni, tökéletesítgetni kell azt. A fogalmazásod képes magával ragadni és teljes mértékben át tudok azonosulni, tudok a történettel. DE hiányolok belőle több leírást, legyen az egy karakter leírása, vagy egy helyszín, táj stb. Próbáld meg a lelki szemeid elé képzelni először az időjárást, a napszakot és a tájat, ahol játszódik az adott rész és először azt írd le, majd közelebb haladva elképzeled a helyszínt és azt is részletesen írd le, majd az ott található szereplőket. Hidd el jobb lesz! Viszont azt észrevettem, hogy ahogy haladsz előre a fogalmazásod egyre jobb lesz, amihez gratulálok.
Összességében: Azt hiszem fent mindent leírtam, amit szerettem volna, azt kell jól áttanulmányoznod. A helyesírásra javasolni tudom, a Word alkalmazást az ki fogja javítani a hibáidat, a fogalmazáshoz pedig a könyveket.
5/3
Remélem nem bántottalak meg semmivel, nem állt szándékomban. További jó blogolást! 
Bells 

4 megjegyzés:

  1. Köszönöm a kritikát :) Abszolút nem sértettél meg vele, sőt örülök hogy leírtad mindezt és megpróbálok odafigyelni a helyesírási hibákra stb... Én is észrevettem már a múltkor hogy a történet eleje tragikus lett leírás szempontjából, de még nem nagyon volt időm javítani őket :/

    VálaszTörlés
  2. Drága Tori!
    Szívesen megírtam a kritikát. Örülök, hogy nem vetted zokon a leírtakat és örülök, hogy megpróbálod megfogadni a tanácsaimat!
    Bells

    VálaszTörlés
  3. Szia, Bells!

    A fehér hátteret úgy tudod eltüntetni, hogyha a blogger szerkesztőjében (amikor írod a bejegyzést), átkattintod a fület az "Írás"ról a "Html"-re, és oda másolod be, majd vissza az "Írásra", és akkor formázod meg: színek, dőlt betűk, új sorok. Így nem marad bent a fehér háttér. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Nilla!
      Köszönöm szépen, nagyon sokat segítettél! :)
      Bells

      Törlés