2015. április 5.

# 44. Kritka - Return the pitch

Sziasztok!
Először is boldog húsvéti ünnepeket szeretnék kívánok mindenkinek! Remélem sok locsolkodótok lesz!
A kritikával kapcsolatban pedig azt szeretném mondani, hogy megint késtem vele, de ennek is megvannak a háttér okai. Mint mindig az íróhoz is szólnék itt is, hogy egy szavammal sem állt megbántani!
Jó olvasást hozzá!
Bells

http://returnthepitch.blogspot.hu/




író: Emese Egyed

Kinézet
Fejléc:
Kezdeném a fejléc hátterével. Négy képet látok rátéve, amiből egy tükrözi a történetet. Ha minden igaz, ez egy focis blog, ezért hát arra számítottam, hogy valami azzal kapcsolatos dolog lesz a háttérbe, de nem. A képeknek már – már látszik a szélük, abszolút nincsenek összemosva! Van egy olyan gyanúm, hogy ez az alap egy internetes szerkesztővel készült. Szerintem erre az alapra lett dobálva pár kép, amiknek semmi közük sem a történethez, sem egymáshoz, de jó lesz az úgy alapon rá lett téve egy karakter.
A lány is csak úgy rá lett dobva! Az egyik oldala jobban bele van mosva a háttérbe, mint a másik, ami azért nekem nagyon zavarja a szemem! Tovább nézem a karaktert és egyszerűen a háttér ellényegtelenedik mellette, aminek szerintem nem szabadna megtörténnie, mert a kettőnek eggyé kellene olvadnia, ami itt nem igazán úgy van! Ennek pedig az oka az, hogy nincs rendesen belemosva a háttérbe.
Ha ráközelítek csak egy ici - picit, sőt! Ha rá sem közelítek, akkor is látom, hogy pixeles, ami szörnyen ronda. Egy fejlécnek igényesnek kell lenni, mert sokan – köztük én is – onnan döntik el, hogy érdemes-e belekezdeni olvasni ezt a blogot.
A cím jó helyen lett elhelyezve a színe is jó, olvasható és kivehető, nem kell hunyorogni, hogy az ember lássa. A betűtípusa a „Return the”-nek nagyon tetszik, véleményem szerint nagyon is illik a fejléchez az a betűtípus. De a „pitch”-nek a betűtípusának a választásával nagyon mellé nyúlt a készítő! A „p” betű „l” betűnek tűnik, a „t” betű pedig szintén „l” betűnek. Na, most ha valaki nem tudja a blog címét, akkor érdekesen szót olvashat helyette.
Mindez viszont eltörpül a szemembe a mellett, hogy a kép bal fölső sarkában ott van a készítő neve RIKÍTÓ FEHÉRREL! Elismerem, vannak olyan bloggerinák manapság, akik képesek ellopni más munkáját és a magáénak titulálni, de akkor is! Az információk menüpontban fel lett tüntetve, hogy ki készítette a designt, akkor kérdem, én a fejlécen mi szükség van arra a névre?
Összességében: Katasztrofálisan rossz lett! Pixeles, elsietett munka. Én a helyedben rendelnék egy új fejlécet, mert ez nem hiszem, hogy sok mindenkinek elnyerné a tetszését!
5/2
Háttér:
A sablonnal nincs semmi bajom, sőt! Kifejezetten tetszik is! A kék és a szürke párosítás nem rossz, de ha a fejléc szürke, akkor jobb lett volna szerintem, ha az egész blog szürke lesz. Jó pont nálam, hogy háttérnek nem valami hülye kép van betéve, hanem a háttér is olyan színű, mint a sablon. A betűtípussal nincs, semmi bajom szerint megfelel. A betű színe szürke, magamban pedig hálát adtam, hogy nem rikító fehér, mert az egyrészt kiégetné mindenki szemét, másrészt egy idő után kellemetlen is olvasni, de mivel a betűszín választás jó volt, ezért ez a veszély nem áll fent!
Összességében: A háttér szép, de ha szürke lenne, akkor jobban összepasszolna a fejléccel! A betű típusa és színe is pont jó!
5/5
Modulok:
Az első modul a „Történet” nevet kapta. Nekem nagyon tetszik, hogy giff helyett képet tettél be, mert a giffek már kicsit elcsépeltek. Bár én a helyedben egy focis képet tettem volna be, mert akkor az elárulja, hogy egy focis történettel van dolga az illetőnek, aki megnyitja a blogodat, még ha nem is görget lejjebb. Röviden tömören összeszedted a blog lényegét, én mégis az „egy lány élete…” helyett úgy kezdem volna, hogy „egy focis lány élete…”. Javaslom továbbá azt is, hogy a „Történet” helyett inkább használd a „Fülszöveg” elnevezést, az sokkal jobban kifejezi azt a kis szösszenetet, amit oda leírtál.
A következő a menü. Szürke alapon fehér betűk, ha ráviszem a kurzort, akkor összébb zsugorodik, de nem világosodik ki meg semmi, ami nagyon tetszik! Ha megnyitom, a menüpontokat szépen megnyílnak, nincs velük semmi baj. Viszont én a cseréket a helyedbe nem tettem volna külön menüpontba, hanem a modulsor legaljára helyeztem volna el. A szükséges menüpontok benne vannak, szóval a menüddel semmi baj nincsen, jó választás volt!
A következő modul a chat. Hát nem is tudom, mit mondjak. Tetszik is meg nem is. Tetszik a fekete és a kék párosítás, de lehet, hogy jobb lett volna a fehér és a kék párosítás. A háttér áttetszőre van állítva, ami jó, mert néha ritka ronda chateket szoktam látni. Ha ráviszem a névre az egeret, akkor elsötétül, az jobb lett volna, ha fehér lesz, de ez minimális hiba.
A következő egy Információk modul. Ez jobb lett volna egy menüpontba tenni. Minden lényeges dolog bele van írva, bár a zárásos részt értem. Azt írtad, hogy a zárás nem tervezett, de előbb utóbb vége a történetnek és akkor be kell zárni a blogot, szóval ez kicsit valótlan állítás!
A következő modul egy könyvborító. Ha nem haragszol ezt is részletezem egy kicsit, mivel ez is modul. Tudod mi a vicces? Hogy ez a könyvborító a fejlécből lett kivágva. Csak annyiba tér el, hogy a csaj hasa fölött van a cím, a neved pedig feketével az aljára van biggyesztve. Ráadásul nagyon pixeles, és ugyan úgy, mint a fejlécnél, még nagyítás nélkül is látom! Szóval ez a könyvborító még rosszabb, mint a fejléc, pedig az sem volt egy gyönyörűség!
A következő a Bloglovin követés, amihez nincs mit hozzáfűznöm.
Következő a kattintások, ahhoz sincs mit hozzáfűznöm.
Aztán jön a feliratkozók modul, amihez szintén nincs hozzáfűzni valóm.
Végül egy blogarchívum van kitéve, ami teljesen felesleges, mivel a van olyan menüpont, hogy Chapters. Valamelyiket töröld, mert kettő felesleges, elég az egyik.
Összességében: Fogad meg a fent leírt tanácsaimat és sokkal jobb lesz a modulsávod!


5/4
Történet
A focis blogok mostanság egyre elterjedtebb, de olyannal, mint a tiéd meg nem találkoztam! Nagyon jó ötlet az, hogy a lány focizik, balesete volt és az utána az idő kell, még felépül, közben szerelmes lesz. Viszont valamilyen szinten a történet sablonos is!
Előre is bocsánatot kell kérnem, mivel nem olvastam el a prológusnál és az első két résznél többet, mert nem volt időm, sem energiám rá! Tényleg nagyon sajnálom!
Prológus:
Igazából nagyon rövid. Igaz, hogy egy prológusnak nem kell olyan hosszúnak lennie, mint egy résznek, de ez nagyon rövid prológus. Leírások abszolút nincsenek benne, ami zavaró, mert a részek több mint nyolcvan százaléka leírásokból áll, de ebbe körülbelül csak párbeszéd van és hozzáteszem az is elég rosszul van megírva! Egy témán lovagolnak, hogy szegény lány nem iszik koktélnál erősebbet és ezt nem tudom, hányan el is mondják neki. Basszus szerencsétlen majd csak eltudja dönteni, hogy mit iszik, mégis rávették, hogy igyon erősebbet. Már bocsi, de te ráhagynád, ha egyszer azt akarsz inni? Mert én biztos nem! Röviden ez a prológus egy katasztrófa! Szerintem, ha át akarod írni, akkor több leírást tegyél bele, még a buli készülődéséről, meg az épületről, ahol volt a buli, vagy ott, a kinézetükről a barátinak, mert arról sem tudtunk meg semmit, ja és a párbeszédekbe több életet vigyél, mert így nagyon vontatott.
Első rész: Na, ez pontosan a prológus ellentéte. Egy nyamvadt párbeszéd sincs benne! A mondatok rövidek, sőt! Az egész rész rövid, szerintem egy oldal sincs! A részek írásánál törekedj minél inkább arra, hogy egy napját mesélj el a főszereplőnek. Az addig oké, hogy bent van a kórházba, szomorú, de van benne kitartás és életerő, meg elszántság. De ezt néhány mondatba meg is lehet fogalmazni. Viszont ebbe semmi érdekes nincs! Itt bele kellett volna írni, hogy Sergio elmegy bocsánatot kérni, meg a barátai is, mert ráerőszakolták az italt, meg a csapattársai meglátgatni, hogy erőt öntsenek belé. De amit te leírtál és közzétettél, az egy vázlat, vagy ha úgy tetszik egy piszkozat! Ez nem egy rész, hanem egy részhez ötlet, amit bővíteni kellett volna és jobban összerakni.
Második rész: Ez már egy fokkal jobb lett. Viszont még ez is rövid! Igaz, hogy itt már több mindent kifejtettél, de van, hogy a mondatoknak egymás után értelmetlenek, ráadásul nagyon rövidek. Mindenen gyorsan akarsz túllépni és ez látszik az írásodon! Megint elmondom, hogy több leírást kellene beletenned, mert akkor az olvasó jobban beletudná képzelni magát az általad teremtett világba.
A fogalmazásodnak van hová fejlődni még, de nem halad rossz úton. Olvass többet és figyeld meg, hogy profi bloggerinák, írók, hogy vezetik a cselekményszálat és mit írnak le részletesebben. Figyeld meg, hogyan írják le a tájat, szereplőket, érzelmeket, párbeszédeket! Hidd el sokkal jobb lesz az írásod!
Helyesírási hibát nem láttam benne, bár elég fáradt vagyok, szóval lehet, hogy elsiklottam felette!
Összességében: Nem vagy reménytelen eset az írás terén, de van hova fejlődnöd. Van benned tehetség, csak gyakorolni kell! Próbálj minél több leírást vinni a részekbe, a párbeszédeket pedig igyekezz valósághűen megírni!
5/3
Remélem nem bántottalak meg semmivel nem állt szándékomban! További jó blogolást!

3 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen! Imádom az építő jellegű kritikákat és mindig várom őket. Igen, amikor elkezdtem a blogot tényleg jónak láttam a részeket, de most visszaolvasva legszívesebben lehánynám őket, viszont javításra még nem volt időm.
    Talán ha az utóbbi részekbe beleolvasol, már látszik, hogy másképp fogalmazok, és többet is írok bele, valamint a leírások is hosszabban vannak kifejtve. :) A fejlécet pedig hamarosan lecserélem és a javításokat is megcsinálom :)
    Még egyszer köszönöm! :)
    Apropó, nem rég nyílt meg az új blogom, amit közösen írok egy lánnyal.
    Szépen megfogalmazva vannak eltérések az írásaink között, de sajnos nem tudom küszöbölni.
    Ha nagyon szépen megkérlek, tudnál nekem privátba küldeni róla egy kritikát? :o
    Nagyon sokat segítenél vele! :)
    Ha mégsem akkor elnézést a zavarásért!
    Szép napot! :)

    VálaszTörlés
  2. Drága!
    Örülök, hogy nem bántottalak meg semmivel! Boldogsággal tölt el, hogy megfogadod a tanácsaimat. Elhiszem, hogy fejlődtél az első részek óta és ha lesz némi időm, akkor végigolvasom a történetet, mert az alapötlet nagyon tetszik!
    Természetesen elvállalom, csak kérnék szépen egy linket és egy elérhetőséget, ahová küldhetem a kritikát!
    Bells B.

    VálaszTörlés
  3. Drága Bells!
    Ne haragudj, hogy így megvárattalak, kicsit eltűntem, az év vége miatt, és most láttam, hogy hagytál üzenetet a blogomon. Ne haragudj, még egyszer! Írok is az e-mail címedre, amit meghagytál nekem! :)
    Lia

    VálaszTörlés