A sztori végig a főszereplő, Swyniwett szemszögéből íródik, azaz E/1-ben. Ez lassan már megszokott a blogos világban, így nem volt furcsa belekezdeni az olvasásba. A szöveg szépen, sorkizárttal íródott, így áttekinthető, kényelmes az olvasása. A fejezetek hosszúsága megfelelő, a beillesztett képek pedig ötletesek, pláne, hogy színben passzolnak a szereplők képeihez, így a blog többi részletéhez is.
A történet szerint a főszereplő lány meghal, s halála után az Avantisra kerül, amely gyakorlatilag a Föld testvérbolygója. Egy "legenda" szerint minden ezredik gyermek helyet cserél a két életben, azaz aki eddig a Földön volt, átkerül az Avantisra halála után és fordítva. Így kerül ide Gwen is, akiről kiderül, valójában az uralkodócsalád tagja, ezért teljesen új életet kell kezdenie - immár Swyniwettként. Közben megismeri a palotát, amely lakhelyéül szolgál, s egyre többet tud meg - szolgálóinak hála - az avantisi világról. Eközben új szereplők is feltűnnek a színen, akik fontos szerepet töltenek majd be a későbbiek során a történetben.
Ennél többet egyenlőre nem tudunk meg a sztoriból, így csak arra várhatunk, mikor jön ki a folytatás, melyből valószínű több dologra is fény fog derülni. Ezidáig azt állapítottam meg a blogról, hogy izgalmas, meglehetősen egyedi történettel rukkoltatok elő, élvezet olvasni. A bevezetés szépen fel van építve, mindent érthetően elmagyaráztok nekünk a szövegben. A fő cselekményszálat, mely Gwen életét hálózza be, folyamatosan építgetitek, minden apró részletre ügyeltek, hogy semmi ne legyen hiányos. Még csak a sztori elején jártok, de már kerek a történet, mindenre ügyeltek benne.
Mint már említettem, nemrég indult be a blog, így túlságosan sokat nem tudok róla mondani, csak amennyit már megtettem: nagyon tetszik, egyedi és különleges, nagyon fantáziadús - egyszóval: csodás történet kibontakozásának lehetünk tanúi, melynek nagyon sok sikert jósolok a jövőben.
Egyetlen egy dolgot hiányoltam csak: a prológust. Általában amikor egy szerző nem ír prológust, az első fejezetet kell annak tekinteni, de ez így nem igazán felel meg az elvárásoknak. A bevezető általában a múltról szól, kicsit belevilágít a jövőbe, de nem árul el sokat, csak felkelti a figyelmet. Megtudjuk belőle, mikor, hol játszódik a történet és azt, hogy kiről fog szólni, mi okozza majd a bonyodalmat a későbbiekben. Nem tudom, hogy szándékosan nem került-e fel a prológus, vagy elfelejtkeztetek róla, mindenesetre ez volt az egész blogban gyakorlatilag az egyetlen dolog, mely hiányzott - legalábbis számomra. De ettől eltekintve imádom a blogot, fel is iratkoztam rá. Mindenképpen folytassátok, hiszen fergetegesnek ígérkezik.
4/5
Szereplők: Meg kell említenem, így az elején, sikerült olyan szereplőket választanotok a történetbe, akik egyáltalán nem sablonosak, nem agyonhasználtak, nem bukkannak fel minden második blogban. Mindannyian fontos szerepet töltenek be a sztoriban, igazi egyéniségek, már így első látásra is. Kíváncsian várom a későbbiekben az egyenkénti kibontakozásukat.
Nos, leginkább a főszereplőt, Gwent ismerjük meg elsőként, elvégre az ő szemszögéből íródik a történet, s gyakorlatilag végig az ő életébe nyerhetünk betekintést. Teljesen ideális a főhős szerepére, könnyen át tudjuk élni élete minden egyes pillanatát, hiszen gondolatait és érzéseit a szöveg által megismerjük. Első benyomásra szimpatikus szereplőnek tűnik: életre való, talpraesett, kíváncsi, illemtudó és türelmes, ami el is kell az új világban, ahol valójában már első pillanatban megtalálja a helyét. Túl sokat ugyan nem tudunk földi életéről, amit picit hiányolok is, elvégre jó lett volna tudni, honnan jött, milyen múltja van - ha van rá mód, a későbbiekben írjatok bele néhány információt ezzel kapcsolatban, mert vannak, akiket ez is érdekelhet. Amikor felébred Avantison, először Besthát ismeri meg, aki az egyik szolgálólánya, s idővel egyre jobb viszonyban lesznek, mígnem a hercegnő bizalmasává növi ki magát, aki tanácsokkal látja el, pletykákat árul el neki és közben beavatja őt abba, milyen ebben a világban élni a Földhez képest.
A hercegnő érkezése után nem sokkal több dologra is rájön: egy Boltoryn nevű férfi lesz a jegyese a későbbiekben, akit az uralkodásra neveltek. Sok személyes kontaktus ugyan még nem volt köztük, de Gwen bizalmasától tudja, hogy ha a későbbiekben képes lesz rá hatni, akár ő uralhatja - a férfin keresztül - egész Avantist. Emellett megismeri félig robot nővérét, Mandylt, akit a király száműzött, s jelenleg fogva tartják őt egy üvegszobában. Hogy mi lesz később a sorsa, egyenlőre rejtély. Reméljük, minél hamarabb fény derül rá. Akivel a lány szintén kapcsolatba kerül, noha nem túl sok ideig, Lavy, a Glotta család második utódja. Külsőleg igazi szívtipró: kék szemek, göndör, barna haj - egyszóval, minden lány odavan érte. Azaz majdnem minden, hiszen Bestha ismeri igazi énjét, s igyekszik távol tartani a hercegnőt a fiútól, akiben viszont nem lobbant fel semmiféle ellenszenv Lavy iránt.
Egyenlőre mindenki "titokzatos" életet él, hiszen sok információ nem kerül a birtokunkba a karakterekről. A személyiségeket egyébként jól bemutatjátok, a külső leírása is igazán élethű, így ezekkel egyértelműen nincsen probléma. Még az elején jártok, de ezt leszámítva remélem, minél hamarabb tudunk meg többet az avantisi szereplők életéről, múltjáról, jelleméről.
5/5
Fogalmazás, stílus: Meg kell mondanom, itt sem okoztatok csalódást az olvasóitoknak. Alapvetően nagyon szépen írtok, a fogalmazásotok választékos - látszik, hogy gazdag szókinccsel rendelkeztek, s egy igényes blog írói vagytok. Ezáltal természetesen szóismétlési hibával nem találkoztam, ami megnyugtató, hiszen manapság ez az a probléma, melyet leggyakrabban elkövetnek a bloggerek világában. Ami viszont egy-két alkalommal szúrta a szememet, az a néhány helyesírási hiba, melyet láttam itt-ott elszórtan. Valójában egyáltalán nem vészes, de gondoltam, akkor már szólok, hogy rábukkantam néhányra - elvégre ennek feltárása is a dolgom, többek között. Mint említettem, nincs komoly baj, csupán elírásról, kisebb problémákról beszélhetünk csak, melyek nem is annyira szembetűnőek, hogy zavarjanak bennünket az olvasásban. Ennek ellenére a történet tökéletesen élvezhető, így nem kell amiatt aggódnotok, hogy fellelhető ez a pár apró hiba - senki sem tökéletes, lefogadom, minden blogban találkozni hasonlóval.
A párbeszédek teljesen szabályosak, érthetőek, mindig tudni lehet belőlük, ki beszél éppen kihez, milyenek a körülmények, s olyan élethűen mutatjátok be az egyes jeleneteket, hogy szinte hallani lehet, milyen hangsúllyal szólnak egymáshoz a szereplők. Igazán szép munka! A másik pedig, mely kifejezetten tetszett, a leírások sokasága. Noha lehetne belőlük picivel több, hogy jobban képben legyünk azzal, hol is tartózkodik éppen a főhősünk, de ettől függetlenül mindig alaposak vagytok, ha erről van szó. Élethűen magunk elé tudjuk képzelni ennek az egyedi világnak minden részletét, melyet megosztotok velünk, ezért - a többi olvasó nevében is - hálás vagyok nektek. Tekintve, hogy Avantis csak kitalált bolygó, nem adódik olyan lehetőségünk, hogy beírjuk az internetes keresőbe a nevét, aztán onnan olvassuk le róla az információkat.
A stílusotok is magával ragadó, érezhető egyfajta közvetlenség Gwen részéről. Olyan, mintha pontosan tudná, hogy mi egy másik oldalról olvasunk az ő gondolataiban, jelen vagyunk vele minden egyes pillanatában. Teljesen úgy beszél, cselekszik, mintha csak a mi reakciónkra, tanácsunkra várna, hogy vajon helyes-e, amit éppen tenni akar. Ezt a hatást meglehetősen nehéz elérnie egy írónak, de nektek kifejezetten sikerült. Gratulálok hozzá!
Tehát, mindent egybevetve, egy igényes blogról beszélhetünk, ahol elenyésző, alig észrevehető helyesírási, elírási hibákkal találkozunk ugyan, de legfeljebb egy kezemen tudom csak megszámolni, valójában mennyivel is. Ha a későbbiekben a leírásokra picivel több hangsúlyt fektettek, meg merem kockáztatni, még élvezetesebb lesz a blogotok. Így hát nem kell aggódnotok afelől, hogyan alakul majd a blog sorsa a jövőben, mert szerintem - noha nem mintha látnok lennék - fényes siker áll előttetek.
4/5
Összesen: 18/20
Sok sikert a továbbiakban is: