2015. február 8.

#21 Kritika ~ SilverForest

Sziasztok! Meg is érkeztem első kritikámmal, Nina Laaksonen SilverForest című blogjáról.
 
Fejléc:
 
Nem fogok kertelni, nekem nem tetszik. Túl nagy méretű - a fele nem is látszik -, és egyáltalán nem illik bele az összképbe. A fő téma kékes színű, ezzel ellentétben a fejléc csupa szürke, vörös felirattal. A két szereplő képe hatalmas, a széleik csúnyán vannak elmosva, és a pöttyszerű fények sem hatnak túl szépen a kép közepén. A fejléc tehát két szürke arcból, egy erdőt ábrázoló képből és egy oda nem illő feliratból áll, aminek sem a színe, sem a betűtípusa nem passzol a blog kinézetéhez. Azt ajánlom, minenképp készíts - vagy esetleg csináltass - egy másikat.
 
10/2
 
Design:
 
A blog fő témájával még nem lenne baj, az egyszerű, letisztult kék színből még bármit ki lehetett volna hozni, azonban ebben az összeállításban valahogy nem tetszik. Mint ahogy már említettem, egyszerű, ami alapjában véve nem baj, azonban nincs olyan részlete a designnak, amire azt tudnám mondani, hogy "na, ez szép". Az alap betűtípusnál már megakadtam - történetes blogoknál általában ezerszer jobb választás egy talpas típus, ami ezzel az Ariallal ellentétben ad egy kis eleganciát a kinézetnek. A bejegyzések címében ugyan újra megjelenik a vörös szín, de még mindig elüt a fakó kék háttértől. Ennél jobban már csak azok az élénk türkiz "SilverForest" feliratok lógnak ki a sorból, amelyek minden egyes bejegyzés tetején ott virítanak. Felesleges az ottlétük, és csak rontják az összképet. A modulsávra áttérve - nem tudom, hogy nevezhetem-e egyáltalán annak - szintén nem találtam semmi értékelhetőt. A modulcímek betűtípusa sehol máshol nem köszön vissza a blogon, de ez talán még a legkisebb hiba az összes közül. A modulsáv rettenetesen HIÁNYOS. Egy számomra feleslegesnek tűnő idézet, szintén haszontalan statisztika, blogarchívum, e-mailben való feliratkozás... Ha nem tévedek, ez egy történetes blog. Hol van a menü, ahol az olvasók meg is tudhatnak valamit a történetről, és tájékozódhatnak a fejezetek között? Hol van a chat, ahol könnyen fel tudják venni veled a kapcsolatot? A borító mit keres az oldal legalján, és a fülszöveg miért nincs megjelenítve a modulsávban? Megpróbálom röviden felvázolni, hogyan kellene kinéznie egy teljesen átlagos történetes blognak: legfelül a fülszöveg - aminek mellesleg a neve is árulkodó -, alatta egy menü, amin keresztül az olvasók könnyen elérhetik a régebbi fejezeteket, megtudhatnak valamit a szereplőkről, meg egyáltalán a történetről, egy chat, ahol a lehető legkönnyebben tudják felvenni veled a kapcsolatot, ezután jöhetnek az olyanok, mint egy esetleges információs modul, borító, cserék, feliratkozók, egyebek. Ne haragudj, de ez ebben a formában értékelhetetlen.
 
10/0
 
Történet:
 
Nagy szerencse, hogy megtaláltam a fülszöveget a bejegyzések kavalkádjában, mert különben fogalmam sem lett volna, miről is olvasok éppen. Tehát, egy Mirenee nevű lánnyal van dolgunk, aki farkasként élte le élete első tizenhat évét. Az első rész - amit azt hiszem, nevezhetek prológusnak is - őszintén szólva egyáltalán nem keltette fel az érdeklődésem a folytatás iránt, ugyanis a cselekmény zavaros, akadozó, néha még a jelen és múlt idő közt is ugrál, ezzel még követhetetlenebbé téve. A következő rész sem nyűgözött le túlságosan, leginkább a szereplők valótlannak tűnő cselekvései miatt. Matias viselkedése teljesen abszurd, ahogy Mirenee első megszólalása is. Tudom, hogy egy kitalált világban játszódik a történet, de mikor a párbeszédeket átfutottam olyan volt, mintha nem is emberi lényekről olvasnék, hanem olyan robotokról, amik ha meglátnak átváltozni egy farkast emberré, nem sikítva rohannak minél messzebb, hanem azt mondják "zavarban vagyok". Arra már rá sem kérdezek, hogy hogy szeretheti Mirenee az autóversenyzést, amikor elvileg - szó szerint - magányos farkasként élte le egész eddigi életét.
A másik nagyobb kérdés, ami felvetült bennem, az Mirenee átváltozásával kapcsolatos - most akkor folyamatosan farkasként él, vagy néha-néha emberré válik? Egyetlen ezt tisztázó leírást sem olvastam az első fejezetekben, ez pedig óriási hiba. Nagyon sok kérdést nyitva hagysz, nem tisztázol alapvető tényeket, amiket bár lehet, hogy te magadban megállapítasz, az olvasó értetlenül áll hozzá.
A történet folytatása egy kicsit sem volt életszerűbb, mint az első két rész. Matias anyjának reakciója a lány ottlétére már a lehetetlenség határait súrolta, ez pedig olyan végleges benyomást keltett bennem, ami ezután egyáltalán nem változott. A cselekmény rengeteg helyen zavaros, számomra érthetetlen, és mint ahogy már többször is említettem - egyáltalán nem valóságos.
Mivel ezek után sajnos képtelen vagyok külön értékelni az alapötletet és a kivitelezést, azt kell, hogy mondjam, a történet egyáltalán nem tetszett. Érdemes lenne átolvasnod, belejavítanod, vagy esetlegesen teljesen újraírnod az eddigi fejezeteket. Lejjebb még részletezem az írásmóddal és írásképpel kapcsolatos hibákat, remélem, érthetően felvázolom, mire is kellene odafigyelned.
 
10/2
 
Helyesírás:
 
Sajnos ennél sem tudom halmozni a dicséreteket, mert bár nem siralmas a helyesírásod, rengeteg hibát ejtesz. Először is nem vagy tisztában a helyhatározók helyes használatával. Amikor egy 'hol?' kérdésre válaszoló szót írsz le, a helyes toldalék a -ban/-ben. A -ba/-be ragokat a 'hová?' kérdésre felelő szavak végén használjuk. Sok alapvető ige helyesírásával sem vagy tisztában, ilyen a "leszáll" is, amit számomra érthetetlen módon "leszál"-ként írtál. Aztán itt a következő mondat, ami az eddigieknél is jobban kiverte nálam a biztosítékot:
"Láttam mocorgást a bokrok között, de az orrom azt mondta, nem mennyek oda."
Mennyek? Sajnálom, de ha ennek az alapkőnek számító szó helyesírásával sem vagy tisztában, csak rengeteg tanulás és ismétlés segíthet rajtad. De elmagyarázom, hogy világos legyen. A "mennyek" szótöve a "menny", ami közel sem egyenlő az általad leírni kívánt "megy" szótővel.
"Láttam mocorgást a bokrok között, de az orrom azt mondta, ne menjek oda."
A következő dolog, amivel szintén alapvető műveltség tisztában lenni, a múlt idő jele. Ha mássalhangzó után írod, akkor egy 't', ha magánhangzó után, akkor kettő 't' használandó. Ugyanilyen szintű hibának számítanak az "ik"-es igék. Ha egy ige E/3 személyben 'ik'-re végződik, E/1 személyben nem 'k', hanem 'm' az utolsó betű - így az "emlékszek" helyett "emlékszem" írandó. A számokkal kapcsolatban pedig annyit mondanék, hogy egy történetben - az évszámokon kívül - mindegyiket betűkkel írjuk le.
Tulajdonképpen napestig sorolhatnám az ilyen, és ehhez hasonló hibáidat - számodra is egyszerűbb, ha azt mondom, gyakorold a helyesírást! Így képtelenség történetet írni, és az olvasók dolgát is csak nehezíted.
 
5/2
 
Írásmód:
 
Na igen, ebben a pontban megpróbálok kitérni azokra a dolgokra, amiken mindenképp érdemes lenne változtatnod. Kezdjük magával az írói stílusoddal. Már az első részben is feltűnően rövid tőmondatokkal írtad le az eseményeket, ami nem lenne baj, ha néha használnál bővebb leírásokat, hosszabb kifejezéseket is. Így. Akadozik. Az. Egész. Történet. Pár külsőre vonatkozó leíráson kívül sehol nem láttam alaposabb részletezést, és bár én is azon a véleményen vagyok, hogy az olvasó fantáziájára kell bízni a dolgot, ez túl kevés. A sztori olvasása közben egyszerűen azt éreztem, hogy száraz, nagyon tárgyilagos és rövid. Ha megfogadod a tanácsom, újra nekiugrasz az egésznek, és megpróbálod kiszínezni kicsit ezeket a lecsonkított tőmondatokat.
 
5/1
 
Íráskép:
 
Az íráskép az egyetlen, ami annyira talán nem borzasztott el. A tagolással nincs nagyobb gond, a sorkizárt szövegért is dicséret jár, azonban itt sem tudtam elkerülni a kisebb-nagyobb hibákat. A mondatvégi írásjelekről jegyezd meg, hogy mindig egyetlen, nyomatékosítás esetén pontosan három darab megengedett. Nem lehet kettő kérdőjel, esetleg négy felkiáltójel a mondat végén. Ha egy felháborodott kérdést akarsz jelezni, a halmozott kérdőjelek helyett használd ezeket: '?!'. Emellett szépen megkérlek, ne használj smiley-kat! Nem véletlenül létezik az a bizonyos leírás, amivel bemutathatod egy ember érzéseit, reakcióit. Ez: "^^" fogalmam sincs, hogyan került egy párbeszéd kellős közepébe, de nyomatékosan megjegyzem: nem használunk ilyen típusú történetben hangulatjeleket.
 
5/3
 
Összesen: 45/10 - Ha igazán szőrösszívű kedvemben lettem volna, egyáltalán nem is értékeltem volna, azonban a pontszámok alapján remélem látszik, mennyi javítanivaló van a blogon.

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen a kritikát, nagyon örültem neki még így is. :)
    A fejlécet és a designt nem én készítettem, sajnos nem is értek hozzá, így az biztosan nem jó. :/ Magyarból szín ötös lennék, igaz, a -ban/-ben, -ba/-be ragokat sosem tudtam megkülönböztetni. Általában telefonon írok, így vannak benne elgépelések, súlyosabb problémák. Köszönöm, hogy ezeket leírtad, hozzá is kezdenék átírni a történetet, a kinézetben pedig segítséget szeretnék kérni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Nina!
      Örülök, hogy tudtam segíteni, és köszönöm, hogy ilyen jól kezelted a kritikát! Sajnos én ezen a blogon nem tudok segíteni design ügyben, azonban ha jelzed bloggerinatársaimnak, biztosan kapsz segítséget e téren! :)
      Ölel, Rose

      Törlés